India és Pakisztán konfliktusa újabb áldozatokat követelt
A merényletben legalább 44-en meghaltak és kéttucatnyian megsebesültek.
A kasmíri-konfliktus az önálló pakisztáni állam 1947. augusztus 14-én létrejötte után szinte azonnal kialakult. A főleg muszlim többségű terület vezetője (Hari Szingh maharadzsa) ugyanis inkább Indiához akart csatlakozni, aminek hatására Pakisztán megszállta a terület jelentős részét.
Ennek köszönhetően állandósultak a fegyveres konfliktusok és a mai napig sem szüntek meg.
India és Pakisztán egyaránt magának követeli a jelenleg megosztott Kasmír egész területét. Az indiai uralom ellen 1989 óta harcolnak, helyi kasmíri fegyveres csoportok. Az ezredforduló és 2005 között annyi pokolgépes támadást hajtottak végre, hogy India kénytelen volt bombabiztos páncélozott járműveket venni Kasmírban szolgáló katonái számára. Kasmír területén a legutóbbi jelentősebb támadást 2016-ban hajtották végre, amikor a fegyveresek egy indiai katonai bázist ostromoltak meg. Az incidensben 20 katona halt meg.
A kasmíri lakosság zöme egyébként egyetért a felkelők követelésével.
A követelés alapján egyesíteni kellene a területet vagy pakisztáni uralom alatt, vagy független állam megteremtésével. A most hétfői összetűzés azzal kezdődött, hogy az indiai kormányerők bekerítették a dél-kasmíri Pulvama települést, ahol értesüléseik szerint fegyveresek rejtőztek el. A lövöldözés akkor robbant ki, amikor a katonák elkezdték a lakóházak átkutatását.
Az összetűzésben életét vesztette egy indiai őrnagy is.
A rendőrség tájékoztatása szerint azóta megszűnt a lövöldözés, de a katonák folytatták a házkutatásokat.
(MTI)