Menczer: A migrációs csomag elfogadására próbálják rávenni hazánkat

Menczer Tamás kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a migrációs csomagot kilenc uniós tagállam nem fogadta el, közben minden uniós dokumentumban hivatkozási alapként próbálják használni.

Az uniós tagállamok és az Arab Ligához tartozó országok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán Magyarország olyan dokumentumot nem támogatott, amelyben a migrációs csomag közös álláspontként volt feltüntetve – tette hozzá.

A politikus kiemelte:

Antidemokratikus a migrációs csomagot közös európai álláspontként feltüntetni, hiszen az uniós tagállamok egyharmada nem szavazta meg.


Hirdetés

Az államtitkár közölte, hogy az ENSZ migrációs csomagja nem megállítani, legalizálni szeretné az illegális bevándorlást, ezért az összes dokumentum, amely erre a csomagra hivatkozik, ugyanezt a célt szolgálja. A magyar kormány ezzel nem ért egyet, Magyarország meg akarja állítani a migrációt, és helyben szeretne segíteni, ott ahol a baj van – hangsúlyozta.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, a magyar diplomácia elszigetelődése a bevándorláspártiak régi vágyálma, ezt a vádat „négy éve halljuk, és közben diplomáciai csúcsidőszakok követik egymást, ezért az elszigetelődésen Szijjártó Péter külügyminiszter mosolyogni, vagy hangosan nevetni szokott.”

Később a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Menczer Tamás arról beszélt, hogy az arab országokkal a határvédelemben, a terrorizmus elleni harcban és a gazdaságfejlesztésben kell együttműködni. Az Arab Liga országain belül is vannak, akik nem akarnak népességcserét, meg akarják védeni a határaikat, és a helyben maradást kívánják segíteni – emelte ki.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány nem fogadja azt a holland parlamenti delegációt, amely a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálná, Menczer Tamás elmondta:

Hollandia nem Magyarország felügyeleti szerve, a holland bevándorláspárti politikusoknak semmi joguk nincs arra, hogy Magyarországon vizsgálódjanak.

Az államtitkár ezután azt a kérdést tette fel, hogy:

Mi lenne, ha egy magyar csoport meg azt vizsgálná, hogy fordulhat elő, hogy Hollandia előző budapesti nagykövete az Iszlám Állam terrorszervezethez hasonlította Magyarországot pusztán azért, mert nemet mondunk az illegális bevándorlásra?

Judith Sargentini és Frans Timmermans – aki „Soros György embere, az európai bevándorláspártiak vezetője” – is holland, biztosan ők  „mozgatják” a kapcsolataikat – tette hozzá Menczer Tamás.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb