Szájer: az európai baloldalt a hazánk elleni gyűlölet vezérli

Az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb, közhelyeket felvonultató autodafénak nevezte a Magyarországgal kapcsolatos jogállamiság-vitát Szájer József a Magyar Időknek adott interjúban. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint az európai baloldalt „a hazánk elleni gyűlölet mellett az a félelem is vezérli, hogy hamarosan eltűnhetnek a történelem színpadáról.”

Az interjúban a politikus azt mondta: a szerdai vitával kapcsolatban kifejtette: az történt, amire számítottak, „kezdettől fogva világos volt, hogy ez egy kettős mércén alapuló ideológiai alapú támadás az európai baloldali erők részéről. Az európai jobboldal pedig nem elég erős és túl széttöredezett ahhoz, hogy hatékonyan meg tudjon védeni bennünket.”
    

Álláspontja szerint a vitának annyi tétje sem volt, mint a korábbiaknak, hiszen semmilyen külön határozatot nem fogadott el az Európai Parlament, illetve jelen esetben még annyi jogkövetkezménnyel sem kell számolni, mint például a korábbi Tavares-jelentésnél. A vita színvonaláról szólva megjegyezte: az eseményt még a politikai ellenfelek részéről is meglehetősen csekély érdeklődés kísérte, a jelenlévő képviselők is igen gyenge teljesítményt produkáltak.

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő felszólal a jogállamiság magyarországi helyzetéről tartott vitán Fotó: MTI/Európai Parlament/Jan Van de Vel

Mint fogalmazott: ez volt az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb autodafé, amit eddig az európai baloldal Magyarország ellen produkált.

Szájer József arra a kérdésére, milyen jelentőséget tulajdonít annak, hogy jogállamisági kritériumokhoz kötnék az uniós támogatásokat elmondta, már maga a felvetés is azt mutatja, hogy az európai bevándorláspárti erők igyekeznek utolsó erejükkel mindent megtenni Magyarország ellen, ennek része a költségvetési támogatások megvonásának megcélzása. Hangsúlyozta: az EU alapító szerződése szerint nem lehet összekapcsolni ezeket a kérdéseket.
    

A közelgő EP-választásokról szólva hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy megfordítsák a jelenlegi bevándorláspárti többséget a kontinensen, ehhez pedig minél több mandátumra van szükségük. Arra is kitért: a magyar polgárok véleményével is egyezne, ha a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt nyitna a mérsékelt, jobbközép pártok felé.

(MTI) Fotó: MTI/Kovács Tamás, MTI/Európai Parlament/Jan Van de Vel

Iratkozzon fel hírlevelünkre