Brüsszel veszélyezteti a magyar rezsicsökkentést

A Fidesz frakció csütörtöki közleménye szerint a Fidesz-KDNP kormányzása óta végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok összesen már közel 1500 milliárd forintot takarítottak meg, ez havi szinten is több ezer forintot jelent egy családnak.

A rezsicsökkentés eredményeit máig meg tudtuk őrizni. A baloldal és Brüsszel azonban még mindig veszélyezteti a rezsicsökkentést. Gyurcsány és a szocialisták ugyanazt a politikát képviselik, mint kormányzásuk alatt, amikor teljesen kiszolgáltatták a magyar embereket a külföldi szolgáltatóknak, háromszorosára emelték a gáz árát és duplájára az áram árát, és most is azt a brüsszeli politikát támogatják, amely az energiaárak meghatározásában is nagyobb hatalmat akar magának – fogalmaztak a közleményben.

A párt szerint már az Európai Parlament asztalán van az a javaslat, amely szerint a tagállamoknak tilos lenne a a villanyárak szabályozása a lakossági fogyasztók számára. Ezzel az intézkedéssel pedig a magyar baloldal európai parlamenti képviselőinek támogatásával, gyakorlatilag eltörölnék a hazai rezsicsökkentést.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre