Egy titkos szerelem téli emléke
Orosz Tamás e jeles művészemberek balatoni szíven ütéseinek történeteit eleveníti fel a Lobogva lélekző tükör című írásában. Ismert alkotók e széles pannon vízhez fűződő sokszínű kapcsolatairól emlékezik meg, történetesen itt beszéli el a többek között e téli hónapokban épp 70 esztendeje, télvíz idején született szerelmes vers keletkezésének históriáját is.
E történet Szabó Lőrinc verséről szól, amikor annak szerzője a Balaton partján bonyolódott bele egy életre szóló, jellemet, erkölcsöt megtépázó, tragikus véget érő, kényes szerelmi viszonyba. A költő bizony akkoriban titkos külföldi utazásokon és balatoni hétvégeken találkozgatott felesége közeli barátnőjével, a szintén házas Korzáti Erzsébettel. Szabó Lőrinc felesége, amikor egy költeményéből rádöbbent férje hűtlenségére, akkor elkeseredésében öngyilkosságot kísérelt meg. 
A történtek után a szeretők – bár egy ideig tényleg szakítottak –, mégis néhány év múlva újra folytatták a titkos viszonyt, és Balatonföldváron megint találkozgatni kezdtek. Szabó Lőrinc itt írta meg A földvári mólón című versét, majd amikor később, 1949 telén Hévízen pihent, Erzsébet követve ide is őt, ismét felizzott szerelmük, s megszületett a Képzelt képzeleteddel című költemény is, amit hetven évvel ezelőtt a szerző egy levélben küldött szerelme után.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhűlni szorítását sziveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magába, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.
A 25 éven át tartó titkos, lángoló, de egyúttal gyötrelmekkel teli viszonynak aztán 1950-ben egyszer csak Erzsébet öngyilkossága vetett véget. Szabó Lőrinc a negyed évszázadnyi belső történéseket, lelkiismeretfurdalásokat A huszonhatodik év – Lírai rekviem százhúsz szonettben című ciklusában gyónta meg, amelynek harmadik helyére e fenti költeményét is beleemelte.
A történtek kapcsán el kell mondanunk: a mű mindig tiszta, de az alkotó személyes életével tán csak nagy ritkán emelkedik fel e tisztasághoz. A költők rendkívül esendőek, talán még inkább azok, mint a náluk múlandóbb emlékű embertársaik. 
A téli Balaton, azonban természeténél fogva öröktől őriz valamit az eredendő hófehérségből, a ködlő víz fölé emelkedő tanúhegyek igazolják ezt, s mintha csak épp erről szeretnének mesélni Varga György tegnap fényképezett ihletett fotói is.
A balatonfenyvesi kikötőből, most úgy tekinthetünk át a dermedten csendes tó vize felett, mint azt hetven esztendeje tehettük volna meg, amikor egy Lőrinc és egy Erzsébet nevű emberpár annyi szenvedélyt és szenvedést élt meg a túlpart ködbevesző tájain.
De erre ma már csak egy pár sornyi költészet emlékezik csupán, s egy téli balatoni fénykép.
(A nyitókép Varga György 2019. január 29-én készült fotója, amely a magasból mutatja a jeges balatonfenyvesi kikötőt, s az ott veszteglő vitorlásokat.)
