Megvesztegették a keresztény családot, hogy térjenek át az iszlámra

Egy kenyai keresztény család visszautasította a megvesztegetési kísérletet, amivel rájuk akarták kényszeríteni az iszlám hitet. Később megtámadták őket.

 

 

 

A Nairobi mellett lakó keresztény család folyamatos fenyegetettséggel és erőszakos támadásokkal kell, hogy szembenézzen az utóbbi napokban. A Morning Star News jelentése szerint a helyi muszlimok nem hagynak fel Hassan családjának zaklatásával. Nem szűnő gyűlölködés és utcai támadások jellemzik a mindennapjaikat. 

Az erőszakos cselekedeteknek Hassan megözvegyült édesanyja is ki van téve hite miatt. A család még korábban tért át az iszlám hitről a kereszténységre. A félelmüket mostanra már nem csak az táplálja, hogy Hassant már többször is összeverték az utcán (legutóbb éppen január 19-én) de a családja állandóan halálos fenyegetéseket kap.

Az özvegy családanya beszélt a Morning Starnak a támadásokról és arról, hogyan menekültek el Szomáliából, miután a férje, Hassan apja elhunyt. Biztonságot keresve jöttek Nairobiba, hogy békében folytathassák keresztény életüket, bár mióta megérkeztek, a helyi muszlim közösség is félelemben tartja őket.

Habár Kenya egy javarészt keresztény nemzet, súlyos fenyegetettségnek van kitéve a szomáliai központú al-Shabab terrorszövetkezet vérengzései által. A helyi iszlámról áttért keresztényt a legtöbb esetben utolérik a helyi muszlimok, minek következtében gyorsan forróvá válik a lábuk alatt a talaj. Remélhetőleg a kenyai vezetőség érdemben tud lépni ezekre a cselekedetekre, és megfelelően felelősségre tudja majd vonni a támadásokat vezető egyéneket.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás: ICC
Kép forrása: Clarion Project

Iratkozzon fel hírlevelünkre