Boldogan adnak – Megható fotókon a szegénygondozó nővérek mindennapjai

Az Oslay Oswald ferences atya, valamint Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna közreműködésével megalapított Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációjának karizmája és célkitűzése abban áll, hogy a társadalmi és egyházi körülmények figyelembe vételével minden lehetőséget mint Istentől ajándékozott eszközt ismerjen fel és a legszegényebbek szolgálatába állítson.

Az 1927-ben alapított kongregáció 1936-tól országossá bővült. Lendületesen ferences lelkiséggel és Isten személyes szeretetét hordozó krisztusi szolgálattal 43 helyen 250 nővér keresete fel az elesett embereket.

A rendszerváltozás után 1990-ben Esztergomban alakult meg újra az első közösség, amely ma az anyaház. Szécsényben és Siófokon is szolgálnak nővérek, akik annak szentelik életünket, hogy alapítóik nyomán a mai kor körülményei között hirdessék az üdvösség örömhírét a testi-lelki nyomor fogságában sínylődőknek, és reményt vigyenek azoknak, akik a kétségbeesés vigasztalanságában vergődnek.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb