Lezárult az ökumenikus imahét

Zsidó-keresztény imaórával ért véget az ökumenikus imahét. A szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vezette.

Erdő Péter arról beszélt: a zsidóknak és a keresztényeknek küldetésük van, amelyet ugyanattól kaptak: „a történelem urától”. „Ha pedig így van, akkor az élet nagyon sok területén tudjuk ugyanazt képviselni és közvetíteni a saját fáradozásainkkal is, Isten szeretetét”.
    

A bíboros emlékeztetett rá, hogy idén a zsidó-keresztény imanap egybeesik a holokauszt emléknapjával, így különösen fontos az emlékezés, hiszen a rasszizmus és az embertelenség idejéből vannak közös emlékeink.  
    

 Frölich Róbert kiemelte: Isten az embert saját képmására teremtette, így amikor egymásra nézünk, Isten képmását kell látnunk. A főrabbi úgy fogalmazott: „Isten nem a magasból néz le ránk, mint egy tudós a kísérletére, hanem itt van bennünk, valamennyiünkben: az ő arca a mi arcunk, az ő lelke a mi lelkünk, az ő szíve a mi szívünk”.
    

A tízparancsolatot magyarázva rámutatott: ez a tíz rövid, lényegre törő ige egyszerű, és mégis, egymásba fűzve a szöveg megismételhetetlen és felülmúlhatatlan, az emberiség alapkódexe.
    

Kifejtette: a zsidó tradíció két 5-ös csoportra osztja a 10 igét: az első 5 az Isten és ember közötti viszonyt szabályozza, a második 5 az emberek egymás közötti kapcsolatáról rendelkezik.

Hangsúlyozta: Isten a tízparancsolaton keresztül arra tanít, „hogy egyek vagyunk, egyként hordozzuk képmását, és ahogy őt szeretjük, úgy kellene szeretnünk egymást is”.

A szertartáson imát mondtak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak vezetői.
    

Az ökumenikus imahetet 1908-ban rendezték meg először az egyesült államokbeli Graymoorban. A ma már világszerte megtartott rendezvényhez két évtizede csatlakozott a MEÖT, mára pedig az ország szinte minden településén megszervezik.
    

Az imahetet lezáró zsidó-keresztény imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény-Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia.

(MTI) Fotó: MTI/Soós Lajos

r

Iratkozzon fel hírlevelünkre