László Viktor: Isten szeretetével szeretnénk felrázni Magyarországot és Európát

Vasárnap.hu: Akik évről-évre követik az Ez az a nap alkalmakat, azok számára már magától értetődő, hogy a minőségi zenén túl mindig valami lelki üzenettel is gazdagabbak lehetnek, ha eljönnek az Arénába. Idén mi lesz a fő téma?

László Viktor: Az Ez az a nap alkalmak mindig egy-egy mottó köré épülnek fel, amellyel megpróbálunk megragadni valamilyen bibliai gondolatot, igazságot. A megszólaltatott dalok és az igei üzenetek, tanítások is a kitűzött központi gondolatot erősítik. Tavaly az „út” volt a téma, idén az „igazság”, jövőre pedig az „élet” lesz. Jézus mondja azt önmagáról, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet”.

Vasárnap.hu: Hogyan illeszkedik a tavalyi és a jövő évi témához az idei üzenet?


Hirdetés

László Viktor: Egyre jobban tudjuk közösen átélni, hogy ha azon az úton járunk, amit Jézus Krisztus kínál nekünk, akkor igazságban fogunk tudni élni – meg fogjuk tudni élni, hogy az igazság ő maga –, és így juthatunk el a teljes élethez, amely a jövő évi témánk lesz. A program természetesen nagyon sokrétű, sokszínű.

Évről-évre azon vagyunk, hogy növelni tudjuk ezt a magyar keresztény könnyűzenét jellemző sokszínűséget.

A külföldről meghívott előadóink is valamilyen formában nagy hatással vannak az egész Föld nevű bolygóra – az ő művészetük és zenéjük által.

Vasárnap.hu: Az üzeneten túl tartogat-e valamilyen különlegességet az idei Ez az a nap? 

Különlegesen nagy vállalkozásunk, amely igazi élményt tartogat mindannyiunk számára, hogy az 1000 fős „Ez az a nap” kórus újra összeáll. Ezer torokból egyszerre fog áradni ugyanaz a dicsőítés. A kórusba lehetőség van még jelentkezni a honlapunkon.

Ez a kórus elénk idézheti kicsiben azt a mennyei kórust, amelynek majd mindannyian tagjai lehetünk a mennyben.

A kórust egy 80 fős szimfonikus zenekar fogja kísérni. A közös énekléssel a jelenlévőket szeretnénk Isten jelenlétébe vezetni ezen a különleges módon. 

Vasárnap.hu: Milyen fellépő dicsőítő előadókkal találkozhatunk még?

László Viktor: A kórus mellett a zenei szolgálatban olyan hazai előadók vesznek részt, mint az Unless, Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Dobner Illés, Durkó Heléna, Gável András, a Dics-Suli Band, Friderika és Hanna.

Külföldi vendég előadóink közül a Planetshakers egyenesen Ausztráliából érkezik hozzánk. Az ő csapatuk már szinte hazajár hozzánk. Évről-évre jelennek meg az egyházi dicsőítő énekrepertoárt frissítő dalaik. Lelkületük és törekvéseik rokonságban állnak az Ez az a nap szervező csapatának irányultságával. Ahogyan a nevük is jelenti:

meg szeretnék rázni az Isten szeretetével a mi kicsit alvó országunkat, Európánkat,

és friss üzenetet hoznak számunkra.

Angliából Noel Richardsot várjuk vissza hozzánk. Amerikából Pat Barrett érkezik, aki a többi között elénekli majd az általa szerzett és az utóbbi három év egyik legismertebb dalává vált „Good, Good Father”-t is. A mi üzenetünk is az Atya jóságáról és szeretetéről szól majd: Isten jósága és igazsága megjelent az ő fiában, Jézus Krisztusban, aki maga az igazság.

'Fel a tetejéhez' gomb