Fülöp Attila: a nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek

Fülöp Attila a Mol Aréna Sóstóban rendezett egész napos rendezvényen azt mondta, szeretnék minél több felületen, minél több információval ellátni a nevelőszülőség iránt érdeklődőket. Bejelentette, hogy szombaton elindult a Befogadlak program hivatalos internetes oldala, a www.neveloszuloiprogram.hu.

Rámutatott: nemcsak a társadalom figyelmét szeretnék felhívni a nevelőszülővé válás fontosságára, de e tevékenység szakmai oldalát is fejleszteni kívánják. Felidézte, hogy az év végén fogadott el törvénymódosítást a parlament, amely alapján 2020. január 1-jén

bevezetik a nevelőszülői gyed-et a két évnél fiatalabb gyereket nevelőknek.

Az államtitkár a rendezvényt felvezető szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az országjárás keretében minden megyébe elmennek, a záróeseményt május közepén tartják Budapesten.


Hirdetés

Akkor az államtitkár elmondta, hogy

a gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerek közül mintegy 15 ezer nevelőszülőknél él, a többi egyelőre gyermekotthonokban nevelkedik;

tehát nagyjából nyolcezer gyerek mehetne még nevelőszülőkhöz.

Ez az esemény kiválóan bemutatja és népszerűsíti a nevelőszülői intézményt, illetve segít abban, hogy mások is megtegyék ezt a lépést, és vállalják a nevelőszülővé válást – hangoztatta Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester.

A székesfehérvári eseményen a résztvevők tájékoztatást kaptak a nevelőszülői hálózatról, valamint nevelési kérdésekről.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb