Orbán: A Magyarországgal foglalkozó EP vita, csak kampányesemény

A miniszterelnök elmondta, mindig ott van, ahol a magyar nemzeti érdekekért kell harcolni, de ezen a vitán nem vesz részt, mert a bevándorláspártiak kampányeseményét nem fogja segíteni. A vitát úgy kommentálta: „a bevándorláspárti európai uniós képviselők egy könnyű autodaféra jönnek össze, ahol a nekik nem tetsző országot – ez most éppen Magyarország – majd jól elítélik”.

Megjegyezte, azért sem érdemes részt venni rajta, mert „öt hónap múlva ezek az emberek nincsenek sehol, ez egy kifutó modell, új parlament jön”.

Arról is beszélt, hogy az európai baloldalnak, „a bevándorláspártiak fő erejének” az európai választási csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke köztudomásúlag „Soros György embere”. Orbán Viktor ezt úgy értékelte: Soros most már nyíltan is el akarja foglalni az európai intézményeket.

Szerinte a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások továbbléptetésében is azt kell látni, hogy Soros György befolyása óriási, ráadásul még nagyobbat akar szerezni. Ezt meg kell akadályozni az EP-választáson, mert „azt akarjuk, hogy az EP-ben a bevándorláspárti képviselők kisebbségbe szoruljanak” – tette hozzá.


Hirdetés

A kormányfő beszélt arról a két közelmúltbeli EP-döntésről is, amelyek „a Soros-féle NGO-knak” szánt pénzek megháromszorozásáról, valamint az EU-s források kifizetésének a jogállamisághoz kötéséről szóltak. Előbbit úgy minősítette mint „Soros György tervének 6-os számú pontját szolgáló, azt végrehajtó döntés”. Utóbbi kezdeményezést pedig primitív javaslatnak nevezte, közölve, hogy nem lesz belőle valóság, mert az EU ma fennálló előírásaival ellentétes, ugyanis minden tagállam beleegyezése kellene hozzá, márpedig ő ezt a szabályt nem fogja elfogadni.

Jelezte, a Fidesz ellenezte ezeket a Magyarországgal szemben álló döntéseket, a magyar ellenzék azonban támogatta.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb