Neves tüntetők tiltakoztak Athénban

A több ezres tüntető tömeg a törvényhozáshoz vonult, és árulásról beszélt. A görögök többsége nem akarja ezt a megállapodást, de a politikusok elárultak bennünket – mondta az egyikük. A parlamenti vitát a tervekkel ellentétben nem sikerült lezárni a sok felszólalás miatt, ezért pénteken folytatják. Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek állítólag sikerült megnyernie a képviselők egy igen szűk többségét a megállapodás elfogadásához.

A tüntetők egy kisebb csoportja rátámadt a parlament épületét védő rendőrökre: kövekkel, fáklyákkal és gyújtópalackokkal dobálták meg őket. A rendőrök könnygázzal és hanggránátokkal válaszoltak, és szétoszlatták a tömeget. Ebben segítségükre volt a heves esőzés is.

A hivatalos jelentés szerint 10 embert letartóztattak, további 133-at őrizetbe vettek erőszakos cselekmény, vagy annak előkészülete gyanúja miatt. Sérültekről nincs szó. A tiltakozók péntekre újabb tüntetést ígértek.

Mint ismeretes Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják. A görögök félnek attól, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő a névváltozást követően. A görögök emiatt akadályozzák a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.


Hirdetés

(Forrás: MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb