Emlékezzünk a délvidéki áldozatokra!
Délvidéken 1944-45 telén a jugoszláv kommunista partizánalakulatok, a vajdasági szerb lakosság és az általuk létrehozott népőrség brutális kegyetlenséggel követtek el háborús bűncselekményeket a civil vajdasági lakosok, köztük magyarok, németek és szerbek ellen. Ezek több településen népirtásba torkolltak.
Ma Pécsen a délvidéki vérengzésekre emlékeznek. A Remény Útja – megemlékezés a Kosztolányi Dezső Céltársulás szervezésében zajlik, a résztvevők a Kossuth térről sétálnak fel a Kálvária dombra Őri László alpolgármester vezetésével, aki beszédet is mond az áldozatokra emlékezve.
A megtorlásoknak negyvenezernél is többen eshettek áldozatul, köztük többségben magyarok. Lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban tömegesen kínozták meg és végezték ki őket, nőket és gyermekeket is.
Teleki Júlia vajdasági író a következőt írja „Hol vannak a megtorlások?” című könyvében.
„Voltak, akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyvelője szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt.” 
Óbecsén az egész magyar lakosságot fehér karszalag viselésére kötelezték, majd kényszermunkára hajtották őket. Újvidéken az akkori lóversenypályánál közel kétezer magyart végeztek ki. Katolikus papok, hadifogoly magyar honvédek, a polgári lakosok mind áldozatul estek a vérengzéseknek. A végtisztességet is megtagadták tőlük, a halottakat tömegsírba temették, vagy csak csatornákba, dögkutakba hajították.
A kivégzettek nevei, esetleges bűnük sosem került hivatalosan nyilvánosságra. Utólag valamennyiüket háborús bűnösnek nyilvánították, vagyonukat elkobozták és hozzátartozóikat megbélyegezték. Három településen az életben maradt teljes magyar lakosságot mindenüktől megfosztva örökre kitiltották a lakhelyükről.
A vérengzés indoka a későbbi évtizedekben is ugyanaz maradt: háborús bűnök. Hiába maradt el a legtöbb esetben a szabályos eljárás, a népirtást a hivatalos szervek nem tudták másként megmagyarázni. A kommunista politikai vezetés általában válasznak tekintette ezt a magyar csapatok újvidéki vérengzésére, amely három évvel korábban, 1942-ben történt. A „hideg napok” rémtetteiért felelősségre is vonták a honvéd és csendőr tiszteket Magyarországon. 
A délvidéki vérengzésről a magyar történészek csak a szocializmus után, az 1990-es években kezdtek kutatni. Az alaptalan vádak alól azóta sem mentesítették sem a vádlottakat, sem hozzátartozóikat.
A szerb parlament a magyar kormány kérésére, 2013-ban rendkívüli ülésén elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot, az eleve ártatlanság kijelentésével.
Hét évtizedet kellett arra várni, hogy hivatalosan is eltöröljék a délvidéki települések magyarjainak kollektív bűnösségéről szóló törvényt. Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Szabadkán, a Zentai úti temetőben részt vett az 1944-45-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen, ahol bejelentette, hogy a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt hatályon kívül helyezték.
