„A keresztényeket segíteni azt jelenti, hogy a társadalmat segíted”- Mario Zenari az S4C-nek

Bár megvannak a keresztény közösség vértanúi, mártírjai, a legnagyobb drámája Szíriában mégis a hatalmas méreteket öltő kivándorlás – mondja az S4C.Newsnak nyilatkozva Mario Zenari. Szíria apostoli nunciusa szerint a legfontosabb, amivel ők maguk segíteni tudnak, hogy közel vannak a szenvedőkhöz, ugyanakkor nagyra értékeli a magyarok anyagi segítségnyújtását. A bíborossal hétfői budapesti előadása előtt beszélgettünk. 

 

Ön egyszerre főpap és diplomata. E két szerepet egy személyben egyesítve hogyan jellemezné a Szentszék és Szíria aktuális kapcsolatát?


Hirdetés

A pápa elküldött tíz évvel ezelőtt, hogy képviseljem őt, ilyen minőségemben pedig elsősorban a katolikusoknak vagyok a nagykövete. De meggyőződésem szerint szolgálnom kell az összes keresztényt és az összes szír polgárt. Sokszor átérzem annak a súlyát, hogy szolgálatom  Törökországtól a Golán-fennsíkig, Szíria határaitól a Tigris folyóig terjed. E teljes területen én képviselem a Vatikánt, ezért

át kell éreznem a régió gondjait, az összes keresztény szenvedését. 

A bíbor szín, amelyet ruhám is megjelenít, a mártírok vérének szimbóluma. Ez különösen is megérint, de szeretném kifejezni vele az összes szír szenvedését, függetlenül vallási hovatartozásuktól, hiszen nagyon sokszor keresztények és muszlimok együtt szenvednek. Különösen is megindító, amikor gyerekek szenvedéséről hallunk. A pápa is emlékeztetni akarja a világot, hogy közel áll a keresztények és minden szír szenvedéséhez. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szíria is rendelkezik a Szentszékhez akkreditált nagykövettel, azaz a két ország között folyamatos a diplomáciai kapcsolat. Az ENSZ-hez és az Európai Unióhoz delegált nagyköveteink is munkálkodnak Szíria érdekében.

Az ország eközben – ahogyan arra Ön is felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét – borzasztó humanitárius válságot él át. Hogyan tudják Önök segíteni a helyzet megoldását? 

Valamennyi keresztény felekezet próbál erején felül segíteni a szenvedőkön, a rászorulókon. Nem azt nézzük, ki melyik etnikai csoporthoz tartozik, mi a vallása, ezektől függetlenül segíteni akarunk. A rendelkezésemre álló adatok alapján a katolikus egyház 2017-ben különböző csatornákon keresztül összesen 286 millió dollárral segítette a Közel-Kelet rászorulóit. Ebben természetesen Szíria mellett Irak, Jordánia, Jemen és Libanon is benne foglaltatik. Ebből az összegből 107 millió dollár került Szíriába. 2018 szeptemberéig a katolikus egyház 230 millió dollár értékben nyújtott segítséget a régióban, ebből 70 millió dollár irányult a szíriai projektekre. 

Élelmiszeradományokkal, egészségügyi szolgáltatással, oktatással segítjük a szír társadalmat. De a legfontosabb szerintem az, hogy közel kell lennünk az emberekhez. Sokszor mondom az atyáknak, 

ha nincs is pénzetek, hogy segítsetek nekik, legyetek közel hozzájuk!

Arra kérem a papjainkat, hogy a muszlimoknak is segítsenek minden módon, ahogy lehetőségeik engedik. Fontos, hogy lássák; a papok és szerzetesek az emberek mellett állnak. Ezért is nagyon fontos a jelenlét. 

Helyt tudnak állni a papjaik ezekben a nehéz időkben?

Hála Istennek, közel az összes pap és szerzetes helyben maradt, kitartott a rá bízott emberekkel együtt. Csak nagyon kevés papunk hagyta el az országot. Emellett nem tudom elégszer hangsúlyozni: a pápa nagyon közel érzi magát a szír nép szenvedéséhez, a közel-keleti keresztények szenvedéséhez. A térség szolgálatának prioritásai között szerepel. A szenvedés pedig egyetemes, hiszen mindenki szenved Szíriában. 

Ugyanakkor a keresztény közösségek mintha hatványozott veszélynek lennének kitéve…

Ha a kockázatokról beszélünk, akkor látnunk kell, hogy a kisebbségek vannak a legnagyobb veszélyben. Ők a szíriai láncolat leggyengébb része. A keresztény közösségnek megvannak a saját vértanúi, áldozatai. Számos egyházi személyt és laikust öltek meg a hite miatt, templomokat romboltak le.

A legsúlyosabb dráma mégis a kivándorlás; a keresztények legalább fele kényszerült elhagyni szülőföldjét. 

Ráadásul leginkább a fiatalok vándorolnak el. Ez pedig katasztrófa nem csupán a helyi egyháznak, de a teljes társadalomnak is. Az ősi apostoli egyháznak ráadásul nincs elég fiatal lelkipásztora, akik követni tudnák az elvándorlókat. És bár ők otthonra találnak a latin egyházban, elveszítik gyökereiket, amelyek őseik hagyományaihoz kötnék őket. 

Milyen szerepet tölt be most a keresztény közösség Szíria életében?

A keresztények a társadalom számára olyanok, akár egy ablak. Nyitottak és sok frissességet hoznak. Nagyon aktívan részt vesznek a társadalom formálásában. Nagy szerepet vállalnak az egészségügyben, az oktatásban, de a politikában is. Amikor az arab reneszánszról beszélünk, azt látjuk, hogy a keresztények termékenyen járultak hozzá például az irodalom felvirágzásához. Amikor egy keresztény család elhagyja az országot, az ablak egy kicsit beljebb zárul. Fennáll a veszély, hogy Szíria egy kultúrájú és egy vallású társadalommá válik, amely ellentétes a múltjával. 

Donald Trump amerikai elnök a múlt hónapban aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok szélesebb körben segítse az üldözött kisebbségeket. Milyen reményeket fűznek ehhez? 

A keresztények megsegítésének minden formájára nagy szükség van, mert a teljes társadalmat segítjük ezzel.

A keresztényeket és intézményeiket segíteni azt jelenti, hogy a társadalmat segíted. 

Ezért is van bennünk hála a magyar nép irányába, amikor az Önök kormánya arról határoz, hogy három szíriai kórházat is megsegít. Ebben a humanitárius projektben a magyar forrás az első, amely egy állam döntése nyomán segít. Eddig csak magánadományokat kaptunk, de azt reméljük, a magyarok példája precedens értékű lesz és egyre több ország fog segíteni nekünk. 

 

Vágvölgyi Gergely

A kép a szerző felvétele. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb