„Nagyobb lett-e Amerika?” – A Trump-kormányzat külpolitikája III. rész
A Washington Times nemrég összefoglalta, hogyan változott Trump kormányzása alatt az USA nemzetközi politikája. A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy az amerikai elnök elsődleges feladata az, hogy megvédje államának polgárait. Ilyen szempontból Trump lényegesen több és nagyobb eredményt ért el, mint amit a kritikusai elismernek, de kevesebbet annál, mint a leginkább odaadó hívei és ő maga állít – fogalmaz a szerző.
Véleménye szerint Trump fellépésének komoly előnye volt az, hogy hajlandó volt szembeszállni Amerika ellenségeivel és meggátolni azok további térnyerését. A mérleg másik serpenyőjében viszont az áll, hogy intézkedései gyakran indulatból és meggondolatlanul születnek.
Ráadásul a nemzetvédelmi téren hozott legutóbbi döntései valamelyest a korábbiakkal ellenkező tendenciát mutatnak és nem is találtak pozitív fogadtatásra. Szíriából nemrég 2000, Afganisztánból pedig 14000 amerikai katona kivonása mellett döntött az elnök, s ennek hatására James Mattis védelmi államtitkár benyújtotta lemondását. A Fehér Ház legutóbbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy könnyen lehetséges a fenti döntések revideálása.
A teljes nemzetközi politikát vizsgálva nehéz lenne megállapítani, mennyire volt sikeres az USA elnökének politikája, ugyanis Trump megnyilvánulásaival számos korábbi szövetségest elidegenített magától, ráadásul komoly ellenségeket is szerzett. Az amerikai-orosz kapcsolatokban folyamatosan problémák merülnek fel, Kínával pedig a gazdasági- és kibertéren folytatott csatározások vélhetően végig kísérik a következő éveket is.
Mindazonáltal mégis inkább előnyösnek tekinthető az, hogy a jelenlegi kormányzat hajlandó felvállalni a konfliktusokat a riválisokkal, Kim Jong Untól kezdve Kínáig. Ugyanakkor ezek a vetélytársak az amerikai lépések ellenére is céltudatosan haladnak előre: az oroszok továbbra is jelen vannak Szíriában, Kína a kibertérben intéz támadásokat az amerikai érdekeltségek ellen és a Dél-kínai Tenger térségében is egyre agresszívabb politikát folytat. Ezekre a kihívásokra Trump kormányzatának az eddigi fellépés mellett még meg kell találnia azokat a válaszokat, amivel megállíthatja ellenfeleit, előretörésük ugyanis a fennálló világrendet is veszélybe sodorhatja.
A Fox News csinált egy érdekes összeállítást Trump 10 leginkább meglepő sikeréről az elmúlt években, ezeket itt olvashatja.
A cikksorozat második rész itt található.
Forrás: Washington Times