Kásler: 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Kásler Miklós közölte, a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése.

A program forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-90 millió forint jut.

A miniszter az egészségügyért, valamint a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy 44 kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton. 

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre