Sokan évtizedekig hurcolják egy régvolt abortusz terhét

Idén lesz tizedik éve, hogy Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó és férje, Kovács Ferenc diakónus első ízben tartott lelkigyakorlatot abortuszon átesett nők számára. Akkor Majnek Antal püspök invitálására érkeztek Kárpátaljára, ám egy évvel később Bíró László püspök biztatására – „itthon is vannak abortuszuk miatt szenvedők” – már Magyarországon is elkezdték a speciális gyászfeldolgozó hétvégék szervezését.

A most soron következő, leányfalui „Ne félj, nem ítéllek el!” hétvége már a negyvenedik lesz a sorban, bizonyítva a gyógyító alkalmak sikerét és létjogosultságát.

A szervezők eddig több száz olyan asszonyt szólítottak meg, akik abortuszon estek át, és – ahogy Kovácsné Treer Mária felhívta rá a figyelmet – mindnek meg is van a maga tragikus története, amelynek testi-lelki következményeit évekig, sőt, évtizedekig cipelték.

„Az életnek nem az ember az ura, a megfogantnak sem, annak bármilyen módon való elpusztítása bűn. Az élet az elsőtől az utolsó percig szent, a megfogant embrió személy, ember lesz belőle, ha hagyják élni.

Az anya nem birtokosa a magzatnak”

– hívta fel a figyelmet a vasárnap.hu megkeresése nyomán Kovácsné Treer Mária, aki szerint egyetlen lány sem úgy képzelte el az életét, hogy kritikus helyzetben abortuszhoz folyamodik. Általában elmondható, hogy a várandóság megszakítását egy testi, és/vagy lelki presszió előzi meg, az nem valódi, szabadon meghozott döntése az anyának.

Az anya kérésére történt terhességmegszakítás után közvetlenül többek megkönnyebbülést éreznek – egy ideig. Aztán évek vagy évtizedek múltán felszínre tör a bűntudat, a lelki fájdalom. A szakirodalom ezt rendkívül nehéz mentális állapotot posztabortusz szindrómának nevezi.

Van olyan nő, aki az abortuszon minden probléma nélkül átlép, a „Ne félj, nem ítéllek el!” lelkigyakorlatok szervezői azonban csakis azokkal foglalkoznak, akiknek mindez fájó emlék, és szenvedést okoz.

„Az csak szójátéknak tűnik, hogy bűntudat ott van, ahol bűn is van. Ha kiirtjuk szótárunkból a bűn fogalmát, majd a bűntudat érzése is elmúlik? Ez nem így működik!” – jelentette ki a vasárnap.hu-nak Kovácsné Treer Mária, aki a nemzetközi szakirodalommal egyetértve állítja: a posztabortusz szindróma előretörése még csak nem is függ az illető vallásosságától. Azt is sújtja, aki nincs tudatában annak, hogy rossz döntést hozott, bűnt követett el.

„Sokkal többeknek van szégyen a szívében, bűntudata, lelki szomorúsága, mint ahányan vallásosak. Hétvégéinken a nők kétharmada beszélt a bűnösség érzéséről, de csak egyharmada mondta magát vallásosnak. A bűntudatuk nem teológiai, inkább morális” – emelte ki.

A mentálhigiénés szakember szerint

„a posztabortusz szindróma az életellenes cselekedet természetes következménye”.

A tünetegyüttes leginkább egy speciális, megrekedt, nehéz, gyászfeldolgozási folyamathoz hasonlítható. Abortusz után a veszteség megfoghatatlan: nincs temetés, és a veszteség okozója és elszenvedője is az anya, esetleg az apa vagy más érintett.

A szindrómában szenvedők jellemzően rettegnek valamitől, gyakoriak a szembesítő rémálmok, flashback-ek (amikor az érintett újra és újra átéli a történteket, esetleg az emlékek tolakodó formában, asszociatívan kísértenek). Az abortuszon átesettek között kétszer gyakoribb az öngyilkosok száma. Gyakori a szorongás, a düh, az önvád, a vetélés és a meddőség, vagy a tudatmódosító szerekhez menekülés is.

Mindezek a tünetek fokozatosan és rendkívül változatosan fejlődnek ki, sok esetben egy veszteség vagy nagyobb krízishelyzet hozza a felszínre robbanásszerűen.

„Még hosszú hónapokig sírtam, amikor eszembe jutott, de ahogy telt az idő, a sírás lassan abbamaradt. A végén már csak akkor sírtam, amikor halottak napján kimentem a temetőbe gyertyát gyújtani a picinek a feszületnél, és amikor augusztus 20-a volt, ugyanis akkor fogant. Ilyenkor mindig azt gondoltam mosolyogva: Az én kicsim születésnapján az egész országban tűzijáték van!” – olvasható egy abortuszon átesett fiatal lány vallomásában.

Egy özvegyasszony egyetlen, 38 éves fia halála után azt mondta: „Most leginkább az fáj, hogy lehetne egy 35 éves fiam.”

„Nagy bűnöm van, amit nem mondtam még el senkinek: Elvetettem az első gyerekemet 18 évesen. Férjem akarta így. Nem is tudom, hogy tehettem. 50 év után is még zokogok.”  „Az abortusz után már nem én voltam. Akartam azt a kicsit, de nem volt senkim, nem volt semmim. FÁJT, nincs rá szó, nincs semmi utána, csak az maradt, hogyan tudjak ne emlékezni. Minden áldott nap halálra ittam magam. Csak ne érezzek.” „Nincs is szebb dolog a szülésnél! Sajnos én ebből kimaradtam. Saját hibámból. Én is, mint sokan mások, úgy voltam vele, majd lesz másik! Nem lett” – ekképpen vallanak más nők.

Kovácsné Treer Mária szerint katolikusok számára az irgalmas, szerető Isten ajándéka lehet az életet átgondoló szentgyónás. A bűntudat, az önvád, a szégyen érzése azonban a tapasztalatok szerint nem csak a hívő ember szívét gyötri. Legnehezebb – szinte mindenki számára – önmagának megbocsátani az abortusza miatt. Az Istent nem ismerőknek inkább szégyenérzet gyötri szívét, hiszen olyat tett, amit erkölcsileg rossznak tart. Ez szomorúságot, alacsony önértékelést, elvetettség-tudatot produkál.

Sajnálatos, tudományos tény, hogy az abortuszon egyszer vagy többször átesettek – a fent elsorolt lelki következményeken túl – gyakrabban vetélnek el vagy hoznak halott gyermeket világra. A beavatkozás korai szövődménye lehet kóros vérzés, a méh falának sérülése, átfúródása. Elállíthatatlan vérzés esetén a méh eltávolítására is szükség lehet. A mentális egészség romlása az abortuszon átesett nők 80 százalékát érinti, a párkapcsolatok 70 százaléka felbomlik az abortusz után, aminek oka valószínűleg a bizalom megrendülése.

A lelki gyógyulás egyik útja a lelkigyakorlatok vezetői szerint a megtérés. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni, hogy hazánkban a népesség közel 35 százalékának nincsen kapcsolata a kereszténységgel; Kovácsné Treer Mária rávilágított: az elmúlt évtizedekben két generáció nőtt fel a vallásoktatás nélkül, így a találkozásaikon nem lehet feltételezni a vallási jellegű alapismereteket, így például a bűn, bűntudat, lelkiismeret, Isten, Jézus, megváltás, szentségek, Biblia, tízparancsolat, megtérés, gyónás, kegyelem fogalmak ismeretét.

A lelkigyakorlatok alapja II. János Pál Evangelium Vitae enciklikája IV. fejezetének az a bekezdése, amelyben a pápa az abortuszon átesettekhez szól. A résztvevők megtapasztalták – mesélik a lelkigyakorlatok vezetői –, hogy „Jézus irgalmas szeretete folytán van gyógyulás és lehetséges az újrakezdés”, még ebben a „szégyellnivaló és tabunak tekintett helyzetben is”. A résztvevők Istennel, másokkal és önmagukkal való megbékélését hitbeli megújulás követheti – a részvételnek ezért sem feltétele a rendszeres vallásgyakorlás.

A „Ne félj, nem ítéllek el! – kiút az abortusz okozta szenvedésből” hétvégeken a szervezők mintegy 350 abortuszban érintett emberrel kerültek kapcsolatba, volt közöttük az anyákon kívül több apa, és számos orvos vagy más egészségügyi végzettségű személy is. Az átlagéletkor igen magas: 55–60 év, ami szintén azt bizonyítja, hogy a veszteség feldolgozása akár évtizedekre elakadhat.

A gyógyító hétvégék után egy esztendővel levont tapasztalatok szerint a résztvevők 20 százaléka a mentális egészség helyreállásáról számolt be, 15 százalékuk esetében megszűnt a szorongás, a félelem és a depresszió. Különösen nagy arányban rendeződtek a lelkigyakorlatot követően a kapcsolatok, az anya-gyerek viszony, házasságrendezések történtek, új, érettebben létrejött kapcsolatok születtek. A résztvevők 20–30 gyermeknek adtak életet, jelenleg egy asszony várandós. Közülük sokan vállalkoztak tanúságtételre, remélve, hogy a rossz döntésüket, annak következményeit hallva a hallgatók másképp döntenek, vagy kezdtek valamilyen karitatív tevékenységbe, ahol a szívük szeretetéből másokat megajándékozhattak – mondta Kovácsné Treer Mária.

Néhány résztvevő így vallott utólag: „Úgy gondoltam, nem vagyok alkalmas, hogy végzettségem szerinti munkát végezzek. Asszisztensként dolgoztam. Ma már orvos vagyok, tudok segíteni másoknak.”

„Kétféle kapcsolatból két kamasz fiam van. A jelenlegi élettársammal 5 éve élünk együtt, de a várt baba nem jött. Úgy éreztem, a Sors megbüntetett, hogy nem fogadtam el fiatalon az érkezőket. A hétvége után 42 évesen megfogant a kislányom. Boldogok vagyunk.”

A lelkigyakorlat-sorozat következő alkalmára Leányfalun kerül sor január 24-e és 27-e között. Az esemény vezetői – ahogy mindig – az Emmánuel Közösség Testvériségének tagjai: Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó és Kovács Ferenc állandó diakónus. (Telefon: +36-20/823-22-01; www.abortusz-nefeljnemitellekel.hu; nefeljnemitellekel@gmail.com)