Jól teljesít az építőipar

A kormány várakozásai szerint 2018-ban 25 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása az előző év azonos időszakához képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László ismertette, hogy számításaikat alátámasztja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közlése, miszerint 2018. január-novemberében 22,9 százalékkal emelkedett az építőipari termelés a 2017. január-novemberi időszakhoz képest.

További bővülését vetít előre az államtitkár szerint, hogy Magyarországon 2023-ig még 25 ezer milliárd forintos megrendelés állománnyal rendelkeznek az ágazat szereplői. Ebből 15 ezer milliárd forintot a magyar állam megrendelései tesznek ki, amelyek nagy részben infrastrukturális fejlesztések. György László hangsúlyozta, hogy az állami megrendelések a magyar emberek életminőségének a javítását szolgálják. Példaként említette, hogy 2023 végéig az összes megyeszékhelyet összekötik a gyorsforgalmi úthálózat segítségével a fővárossal.

A magyar gazdasági növekedésnek elmondása szerint már csak a kapacitás korlátok szabhatnak határt. Éppen ezért a kormány 2020-ig összesen 36 milliárd forintot biztosít az építőiparban dolgozó kis és közepes vállalkozások modernizációjára, kapacitás-bővítésére és technológiai fejlesztésére. Az erről szóló pályázatokhoz a kkv-k számára a kormány tavaly 16 milliárd forintos keretet adott, idén újabb 12 milliárd forintra pályázhatnak, 2020-ban pedig a fennmaradó, 8 milliárd forintot fordítja a kormány az építésgazdaság kapacitás bővítésére.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a következő három évben több mint 3000 milliárd forintnyi beruházás valósul meg Magyarországon. Ilyen például a Mercedes-Benz gyárbővítése, amellyel a cég a legmodernebb termelési technológiáját hozza az országba.

Az elemzők is hasonlóan látják az építőipar helyzetét. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az mondta, hogy a szektor teljesítési értéke vélhetően jelentősen meghaladja majd a korábban előre jelzett mértéket és elérheti akár a 3200-3300 milliárd forintot is. Az elnök hozzátette, hogy az építőipar rendelésállománya 2018. novemberében 38 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket, ami azt vetíti előre, hogy az ágazatban 2019-ben is kétszámjegyű, 12-15 százalékos növekedés várható.

Az építőipart szerinte három dolog húzza: az ipar nagy értékű megrendelései, a kormányzati, illetve a lakossági megrendelések. Utóbbiról megjegyezte, hogy a lakásépítéseket tekintve 2019 csúcs év lesz, akár 22-23 ezer új lakás is elkészülhet, ami több mint 20 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre