Keresztény képviselőt akartak megverni a török parlamentben

Az oszmánok által elkövetett örmény és szír népirtás széleskörű ismertetésére tett javaslatot egy keresztény képviselő a török parlamentben. Az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) képviselői rátámadtak a szír-arámi politikusra.

 

A Demokratikus Népek Pártja (HDP) színeiben parlamenti mandátumhoz jutó Touma Jaleek szír keresztény képviselőre és örmény származású képviselőtársára támadtak az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) képviselői, miután a keresztény politikus felszólalásában az oszmánok által elkövetett keresztény népcsoportok népirtásának széleskörű ismertetését követelte a török társadalmon belül – tette közzé honlapján Ibrahim Mrad, a Nemzetközi Szír Unió Párt elnöke.

Touma Jaleek felszólalása előtt szír-arámi nyelven köszöntötte a képviselőtársait, majd részletesebben ismertette az 1915-ben lezajlott népirtások részleteit. Az AKP képviselői bekiabálásokkal próbálták félbeszakítani, az egyik feldühödött politikus pedig megtámadta Jaleeket – közölte a Linga.org.

A török Zaman hírportál közlése szerint a szír keresztény képviselő megpróbálta elhagyni az üléstermet, de Erdogan pártjának politikusai körbevették őt és elállták a folyosó kijáratát.  A keresztény politikus védelmére a HDP kurdbarát párt tagjai siettek. A dulakodás során Touma Jaleek kisebb sérüléseket szenvedett.

Az 1915-ben, az Oszmán Birodalom végnapjaiban török csapatok támadtak a mai Dél- és Kelet-Törökország tartományaiban élő keresztény közösségekre. Az akcióknak az egy tömbben élő örmény, asszír, szír és káld keresztények milliói estek áldozatul. Óvatos becslések szerint az örmény áldozatok száma eléri a 1,5 milliót, az asszír közösség tagjainak pedig több mint felét, vagyis fél millió embert öltek meg az gyilkos hordák.

A szírek és káldok közül is több százezret öltek meg. Az életben maradt keresztények a mai iraki, szíriai és libanoni területekre menekültek. A kétezer éves anatóliai keresztény örökség végleg megszűnt. 

Mint korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, 1923 óta most először épül keresztény templom Törökországban, melyet a szír ortodox hívek vesznek majd birtokba, akik többsége a Szíriában zajló háború elől menekült török területre.

S4C.News – Kassab Adonis

kép: Linga.org

Iratkozzon fel hírlevelünkre