Miért oszlatta fel II. József a szerzetesrendeket?
Kevésbé ismert tény, hogy az egyházak reformja már Mária Terézia idején megkezdődött – legalábbis a Lajtán-túlon. Az uralkodónő 1767. május 21-én kiadott rendelete szerint ugyanis az örökös tartományokban minden pápai brévét csak az uralkodó engedélyével lehetett kihirdetni. E rendeletet II. József 1781-ben megújította és kiterjesztette Magyarországra is.
Az uralkodó még ugyanebben az évben egy másik rendelete útján garantálta a protestáns és ortodox hívők vallásszabadságát és engedélyezte számukra, hogy magas szintű állami hivatalok töltsenek be, amely korábban tiltott volt számukra.
Ezzel azonban még nem volt vége az egyházat érintő rendelkezéseknek. 1782. január 12-én kiadott rendeletében az uralkodó feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek – az ő értelmezésében – nem folytattak „hasznos” tevékenységet. Hasznos tevékenység alatt az uralkodó az oktatást és a betegek ápolását jelölte meg.
Ennek következtében részben vagy teljesen feloszlottak a kamalduli, a kapucinus, a karmelita, a karthauzi, a klarissza, a kamillánus, a hieronimita, a trinitárius, a bencés, a ciszterci, a domonkos, a ferences, a pálos, paulánus,és a premontrei szerzetesrendek. Az uralkodó rendelkezése nyomán a Magyarországon működő 315 rendházból mintegy 140-et, összesen 134 férfi és 6 női kolostort számoltak föl, amelyek tagságát tekintve 1484 szerzetest és 190 apácát számlált. Továbbá a fel nem oszlatott rendek szintén állami ellenőrzés alá kerültek.
A rendelet végrehajtása évekig tartott, az 1780-as évek második felében is zajlott még az egyes rendházak felszámolása. A szerzetesek saját, magántulajdonukban levő tárgyaikat megtarthatták és bizonyos mértékű „végkielégítést” is kaptak, s amennyiben az állam elhagyása mellett döntöttek útiköltségeikre kaptak némi támogatást.
A feloszlatott rendek vagyona az uralkodó utasítására a Magyar Kamara Vallásalapjába került, amelyet elsősorban a plébániák fejlesztésére és a rászorulók támogatására , továbbá a papság létszámának és javadalmainak növelésére fordítottak.
Az elkövetkező években a papi képzés menetét és a misék szertartásrendjét is szabályozta az uralkodó, valamint csökkentette az egyházi ünnepnapok számát is. 
Mint ismeretes, II. József halálos ágyán majdnem az összes rendeletét visszavonta, azonban a türelmi, illetve a papságot érintő rendelete nem tartozott e körbe, így ezek uralkodása után is érvényben maradtak.
Mai szóhasználattal szólva az uralkodó egy új, meglehetősen drasztikus változásokat tartalmazó forrásallokációs modellt vezetett be az egyházak esetében. II. József rendeleteit helyenként vallásellenesnek nevezik, azonban ezt így túlzás lenne kijelenteni. Szándékait tekintve ugyanis főként az egyház feladatkörét próbálta olyan irányba terelni, hogy az intézmény tevékenységének eredménye kézzelfoghatóbb legyen és komolyabb hatást gyakoroljon társadalom egészére.
Forrás: mult-kor.hu; Velladics Márta: A szerzetes rendek felszámolása II. József korában,
