Pápai áldással a Holdra

A Mars-küldetések, illetve az „emberes” Mars-misszió előkészítésének idején óhatatlanul előkerül a tudomány kozmoszt illető szeletének viszonya a kereszténységgel.

Idézzük csak fel: „Imádkozunk ezért a csodálatos vállalkozásért, Isten nevének dicsőségére, aki ekkora hatalmat adott az embereknek” – ezt az üzenetet VI. Pál pápa küldte 1969-ben az Apollo–11 asztronautáinak, az űrhajó indulása előtt. A landolás után Armstrongék egy kis fehér tasakot is hagytak a Hold felszínén, benne egy szilíciumkorongon 73 állam, köztük a Vatikán üzenetével. A Szentszék üzenete a 8. zsoltárt idézte:

„Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved! Dicsőséged az egekig magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka. (…) Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá? Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél (…)”

A történelmi jelentőségű esemény – mint látjuk –, a pápára is nagy hatással volt, jó ideje foglalkoztatta. 1969-ben már a májusi általános kihallgatáson a nagy küldetésről beszélt, és július 20-án, délben az Úrangyala-imádság alkalmával is megemlékezett az űrhajó útjáról. 

Amikor a komp kikötött a felszínen, az egyházfő ezt az üzenetet küldte a Holdra:

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! Ez az angyali szózat visszhangozzék ma egész Földünk nevében, amelynek Isten új kaput nyitott meg a jövő felé. Dicsőség a hősöknek és mindazoknak, akik ebben az eredményben valamiképpen is közreműködtek. (…) Tisztelet, nagyrabecsülés és áldás nektek, akik meghódítjátok a Holdat, éjszakáink és álmaink sápadt fényességét! Vigyétek el e bolygóra jelenlétetekkel a szellem uralmát és az Isten dicséretét, aki Teremtőnk és Atyánk! Mellettetek állunk jókívánságainkkal és imádságunkkal. Köszönt benneteket az egész katolikus egyházzal együtt VI. Pál pápa.”

A Szentatya a holdraszállást televízión nézte végig, előzőleg pedig felkereste a pápai csillagda épületét és távcsövön megtekintette a holdbéli landolás területét. Később, október 16-án fogadta is a három űrhajóst, Neil Armstrongot, Edwin Aldrint és Michael Collinst a Vatikánban.

A tudományellenességgel ezek alapján nehezen vádolható pápai hozzáállás erős alapokon nyugszik. Míg az ateista és egyházellenes propaganda jó egy évszázada szinte minden esetben Galilei elítélését és Giordano Bruno megégetését hozza fel példaként a katolikus egyház tudományos korlátoltságára, az meglehetősen kis publicitást kap, hogy évszázadokig az egyház volt a művelődés és a tudomány fellegvára. Sok – talán jóval több, mint gondolnánk – tudós, feltaláló, orvos, művész és pedagógus tevékenykedett reverendában vagy szerzetesi gúnyában.

Gondoljunk II. Szilveszter pápára, aki bevezette az arab számokat a matematikában csak nehézkesen alkalmazható római számok helyett, vagy Nagy Szent Albert német szerzetesre, aki a 11. században megszerkesztette a kontinens első növény-, állat- és ásványtanát. Hovatovább felvetette, hogy a Föld gömb alakú…

Ezt a teóriát vette fejébe kortársa, az angol ferences Rogerius Bacon is, aki foglalkozott a fény hullámeméletével és azzal is, hogyan lehetne hajókat gőzzel hajtani.

Kolombuszt papok biztatták, hogy induljon el Amerika felfedezésére, ugyancsak egyházi közbenjárásra kapott spanyol királyi hajót a küldetéshez. Kopernikusz, a nagy lengyel csillagász kanonok volt (néhány éve ünnepélyes keretek között újratemették); a fényelhajlást Grimaldi jezsuita szerzetes fedezte fel. Egy szerzetes alapította meg a modern kori meteorológia alapjait egy világhírű csillagász, Secchi személyében, a 17. században (magyar utóda volt az 1886-ban elhunyt ciszterci tanár, Horváth Zsigmond, az egri meteorológiai állomás felszerelője). Egy földhöz ragadottsággal nem vádolható egyházfi, Gusman Bertold barát a Montgolfier-testvéreket jó fél évszázaddal beelőzve repülő szerkezetet épített, és fel is szállt azzal.

Kircher Atanáz szerzetes a 15. században felfedezte a napfoltokat, elemezte a visszhang törvényszerűségeit, az örökléstan alapvetéseit pedig – a nevét még ma sem felejtette el a tudomány – Gregor Mendel fektette le, a brünni szerzetes.

Jedlik Ányosról többnyire annyit oktattak az átkosban, hogy nevéhez fűződik az első dinamó építése és a szódavíz készítésére alkalmas szerkezet feltalálása – arról már nem nagyon írtak a tankönyvek, hogy ő magyar bencés szerzetes volt. A jezsuita-csillagász Hell Miksa vezette az első magyar csillagvizsgálót Nagyszombaton, és a kolozsvárit ő tervezte.

Tomka Ferenc Az egyház bűnei? című könyvében arról ír: az 1982-es hazai kiadású Csillagászati ABC 102 neves csillagászról emlékezik meg, de azt nem említi, hogy közülük 30 katolikus pap volt…

A lista meglehetősen hosszú lenne, ezért összefoglalva álljon itt csak annyi, hogy a művelt világ első kórházai kolostorok mellett létesültek, amelyeket önálló szerzetesrendek működtettek, Európa-hírű szerzetes-orvosokkal, az első orvosi egyetemet bencések alapították Salernóban. Nem vall bigottságra az sem, hogy az első bonctani intézetet a würtzburgi püspök állította fel, és szerzetes-orvosok nevéhez fűződik az elektroterápia és a narkózis alkalmazása is.

Az egyház tudományos fundamentuma tehát igen erős, és igen távolra nyúlik vissza az összes hagyományos tudományágban, így meglehetős korlátoltságra vall tudományellenességgel vádolni. Viszont kíváncsian várjuk majd a már említett első „emberes” Mars-utazással kapcsolatos pápai köszöntést – mert hogy lesz, az szinte bizonyos. Mindkettő…