Félmeztelenül, a bitófa felé lépdelve is a Himnuszt énekelte

A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

Albert Camus fogalmazta meg ezeket a gondolatokat az 1956-os forradalom és szabadságharc, s annak hősei kapcsán. A hősök között emlékezünk Brusznyai Árpádra, akinek hazafiságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy félmeztelenül, a bitófa felé lépdelve is végig a Himnuszt énekelte.

Dr. Horváth Ferenc, Brusznyai Árpád letartóztatott társa így emlékezett vissza:

Aztán a bíró vagy ügyész újra felolvasta a halálos ítéletet és hát ugye átadta a hóhérnak. Akkor szegény elindult, és végig a Himnuszt énekelte mindaddig, amíg a torkát a kötél el nem szorította.

Brusznyai Árpád 1924-ben, Derekegyházon született egy csendőr gyermekeként. Súlyos betegségének tünetei már fiatalkorában jelentkeztek, csonttuberkulózisa miatt 18 évesen kis híján teljesen lebénult. Ez még inkább a tanulás felé terelte az amúgy is kiváló szellemi képességekkel rendelkező fiatalembert. A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként folytatta tanulmányait, ahol 1949-ben szerezte meg görög–magyar–történelem szakos tanári diplomáját, majd tanársegéd lett az egyetem klasszika-filológiai intézetében.

Sokáig azonban nem volt maradása, az egyre épülő kommunista rezsim ugyanis nem nézte jól szemmel a tehetséges tudós sikereit. A Horthy-rendszerben csendőrként dolgozó apját börtönbe zárták, katolikus pap testvérét, Brusznyai Józsefet internálták, őt magát pedig elbocsátották az egyetemről. Ez után került Vácra, itt ismerte meg későbbi feleségét, Honti Ilonát. 

Az 1956. október 23-án kirobbant forradalom idején a nagy múltú veszprémi Lovassy László Gimnázium tanáraként a megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba jelölték, majd kis idővel később elnöknek választották. Óriási szerepe volt abban, hogy a forradalom napjaiban nem uralkodott el a káosz, és a pártkatonáknak, illetve ÁVH-soknak a lincshangulat ellenére sem kellett félteniük saját testi épségüket.

Brusznyai Árpád elképzelései alapján készült el a forradalmi tanács kiáltványa, amiben a következőket olvashatjuk:

 …Semmilyen személyi bosszúra, üldözésre nem kerülhet sor! Aki vétett is a múltban, de most szívvel-lélekkel a nemzet mellett áll, annak köztünk a helye… A tanácsapparátus dolgozóinak általában helyükön kell maradniuk, szolgálják teljes tudásukkal és képességeikkel az új, független, demokratikus Magyarországot! Csak azokat szabad eltávolítani, akik durván visszaéltek a kezükben volt hatalommal. Ezek ellen sem szabad azonban fellépni.

Brusznyai még Pap Jánosnak, az MSZMP megyei első titkárának az életét is megmentette. Akkor ő még nem tudta, hogy egy kommunista sem a hálát, sem a becsületet nem ismeri.

A szabadságharc leverése után következett a megtorlás ideje, a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa egy koncepciós eljárásban elsőfokon a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, azonban Pap János úgy érezte, nem eléggé erős a veszprémi megtorlás, így személyes közbenjárásának köszönhetően  „a megye kommunistáinak és dolgozóinak hangulatára” hivatkozva a kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte.

Pap János mindent elkövetett a Katonai Bíróságnál is, meg utána a Legfelsőbb Bíróságnál is, hogy kötél legyen, mert Veszprém városnak ki kell venni a részét az ellenforradalomért járó büntetésből.

A fellebbezést követően már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Brusznyai  nem látja többet családját. Kivégzése előtt küldött utolsó levelében így búcsúzik, az akkor három éves kislányától:

Drága kicsi Margitkám! Édesapád üzeni neked, hogy nagyon szereti az ő kislányát és sokat gondol Rád. Imádkozik a Jézuskához, hogy vigyázzon Rád és – ha szófogadó, jó kislány leszel – vigyen neked karácsonyfát és szép játékot. Addig is, amíg édesapa nem jöhet haza, légy nagyon jó kislány, szerezz sok örömet Édesanyának, meg mindenkinek, és ne feledd el Édesapádat.

Feleségétől pedig eképpen:

Drága Párom! Lelkemet szeretném a papírra bízni: szeretlek jobban, mint valaha; szenvedéseink a jövő boldogságában majd feloldódnak. Csak érted aggódva, nagy szeretettel őrizlek magamban. Vigyázz magatokra, mindnyájunkért.

A tárgyalás végén az utolsó szó jogán Brusznyai Árpád egy elszabadult kocsihoz hasonlította a forradalom alatt történteket, ahol ő a kocsis helyett próbálja az eseményeket fékezni.

Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!

A végtisztesség halála után egészen 1989-ig nem adatott meg neki: a korábban jelöletlen sírba földelt mártírt ekkor rehabilitálták és temették újra. Fontos, hogy Brusznyai Árpád emlékét az utókor is őrizze, hiszen személye örök példája a rendíthetetlen, szilárd erkölcsökkel, józan gondolkodással és a tenni akaró hazaszeretettel bíró hősnek.