Sargentini Brüsszelben tüntizik a magyar kormány ellen

Talán nem kell bemutatnunk a Sargentini-jelentést, amelyet a magyar berendezkedés kritikájaként fogalmazott meg a politikus, és 2018 szeptemberében kétes körülmények között fogadott el az Európai Parlament.

Azonban nem ez az első támadás az unió részéről, Rui Tavares portugál EP-képviselő jelentését a magyar alapjogi helyzetről még 2013-ban fogadta el az Európai Parlament, viszont a dokumentumnak és a döntésnek végül semmilyen következménye nem lett.

Valószínűleg Judith Sargentini kitörő öröme is elhamarkodott volt ősszel a jelentés megszavazásakor, hiszen mire befejeződnének a delegáltakkal való elbeszélgetések vagy az Európai Tanács elé kerülhetne az ügy – a közelgő választásoknak köszönhetően – addigra akár teljesen kicserélődhet az egész Európai Parlament politikusi palettája.

Sargentininek nagyon nem kellett magát megerőltetnie a jelentés elkészítésekor, hiszen ha megnézzük a Rui Tavares által készített kritikát, láthatjuk, hogy sokban nem tér el a két zöldpárti politikus Magyarországgal szembeni értékelése.


Hirdetés

Miről szólt a Tavares-jelentés?

Eszerint a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől. Ha ez a trend nem változik „időben és megfelelő módon”, akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek.

Miről szól a Sargentini-jelentés?

Összegyűjtött néhány konkrét kifogást a magyar jogrendszerrel és az államigazgatással szemben. Olyan példákat, amelyek afelé mutatnak, hogy az EU-s szerződésben szereplő alapértékek, mint az egyenlőség, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok sérülnek Magyarországon.

Érdekes azonban az a tény is, hogy a jelentés (újbóli) felbukkanása nem sokkal a tavaszi országgyűlési választásokat követően, a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme (tehát az ellenzék súlyos veresége) után és a CEU körüli vita során került napvilágra.

A nemrég napvilágot látott bizonyítékok alapján, miszerint az ellenzéki tüntetéssorozatokat Soros György támogatásával valósítják meg már Judith Sargentini se tagadhatja le, hogy nem csak a demonstráció szereplője, hanem Soros György cinkosa is.

Forrás: Nemzeti Választási Iroda/MTVA Sajtóadatbank/MTI

A baloldali EP-képviselők a mai tüntetést megelőzően ismét kifejezték, hogy Orbán Viktor nem Magyarország, mégis a megfogalmazott dokumentumok és a mai demonstráció személyesen a miniszterelnök ellen szól. Ha nem így lenne, békén hagynák az országot a magyar állampolgárok szavazatai által leadott Fidesz-KDNP kétharmaddal.

Ujhelyi István, az MSZP Facebook-oldalán közzétett videóban arról beszélt, hogy kezdeményezésére
több ellenzéki párt, köztük a Párbeszéd, a Momentum, az LMP és a Jobbik közös mozgósítási kampányba fog kezdeni, hogy „piros lapot mutassanak fel” Orbánnak az EP-választáson.

„Ott kell lenni az utcákon, nem csak a fővárosban, ott kell a szakszervezeti érdekek mellett. Meg kell mutatni, hogy az az ellenállás, amit közösen elindítottunk a Parlamentben, el kell érnie, hogy Orbán Viktor meghátráljon a rabszolgatörvény alkalmazása kapcsán.”

A Hír TV-nek nyilatkozó fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás nem lepődne meg, ha a bevándorláspárti magyar ellenzék közös bevándorláspárti listájának a listavezetője Judith Sargentini lenne.

'Fel a tetejéhez' gomb