Kis magyar sztrájktörténelem

A sztrájkok legkorábbi formái Magyarországon a kora újkorra tehetőek, ekkor a céhes rendszerben már előfordultak olyan jellegű munkabeszüntetések, amelyeket mai értelemben nevezhetnénk sztrájkoknak. A legkorábbi ilyen eset 1525-ből származik, amikor szervezetten Besztercebányán egyrészt a bányászok, másrészt az ötvöscéh tagjai szüntették be a munkát.  A 19. század második felében, a kiegyezés korszakában már hazánkban is gyakrabban fordultak elő sztrájkok, azonban ezek a tiltakozások még mindig inkább elszigetelt eseménynek, mintsem összehangolt kezdeményezésnek számítottak.

A sztrájk maga ugyanakkor ez idő tájt még nem számított törvényes eszköznek. Az 1872. évi ipartörvény kifejezetten jogellenesnek mondta a „közös munkabeszüntetés céljából történt összebeszéléseket”, az 1884-es hasonló rendelkezés pedig már kifejezetten büntetendő cselekménynek minősítette azokat.

A sztrájkmozgalom kibontakozásában elsősorban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vállalt jelentős szerepet.  Mivel a politika lett a sztrájkmozgalmak szervezője, ezért a sztrájkok egyre inkább a munkavállalói érdekek képviselete mellett/helyett a politikai célok megvalósításának eszközévé váltak.

Sztrájkolók az 1900-as évek elején. (Forrás: Fortepan)

Ilyen volt az 1912-es ”vérvörös csütörtök” is, amikor a Parlament elé gyűlt tömeg Tisza István képviselőházi elnökké választása ellen tiltakozott, illetve a választójog kiterjesztését akarta elérni. A szociáldemokraták által szervezett akcióban mintegy százezres tömeg gyűlt össze. A sztrájkolók és a karhatalom közt rövid idő alatt dulakodás alakult ki, amelynek a téren gyülekezett huszárság rohama vetett véget. Emiatt a korabeli hírforrásoknak az „általános sztrájk méltóságos lefolyása helyett szomorúan elvadult eseményekről, utczai harczokról, rombolásról” kellett számot adniuk. Az eseménynek hat halálos áldozata és több száz sebesültje volt. 

Az I. világháború során az életszínvonal romlása és a háborúellenesség miatt szintén egyre többször nyúltak a munkások a munkabeszüntetés eszközéhez, a két világháború közti időszakban is gyakran került sor efféle demonstrációkra. A sztrájkokkal szemben a kormányzat ekkor is ugyanazon az alapon állt még, mint a dualizmus idején, minden módon azok ellehetetlenítésére törekedett. Ebben az időszakban eleinte a Szociáldemokrata Párt, majd az illegalitásban működő Kommunisták Magyarországi Pártja vállalt meghatározó szerepet a sztrájkok szervezésében. 

Ebből a nézőpontból kifejezetten ironikusan hat, hogy az 1945 után a hatalomra került kommunisták éppúgy minden eszközt bevetettek a sztrájkok letörésére, mint a korábbi kormányzatok.  Az ok persze kivált mai szemmel tökéletesen érthető, egyértelmű, hogy a munkások nevében szerveződő diktatúra nem ismerhette el sem azt, hogy a munkások érdekei a legcsekélyebb mértékben sérülhettek, azt pedig kivált nem, hogy rajta kívül bárki más hivatott lenne a dolgozó rétegek bajait orvosolni, jogos követeléseiket képviselni. 

„Sztrájk!! Ameddig az oroszok ki nem takarodnak az országból, nem dolgozunk!!”  – hirdette az 1956-ból származó felirat, amelyet a szocialista munkaverseny hirdetéseit közlő versenytáblára írtak fel  (Forrás: Fortepan)

Az 1956-os forradalom leverését követően is a munkástanácsok voltak azok a szervezetek, amelyek a forradalom vívmányai mellett a dolgozók érdekében felléptek a regnáló hatalommal szemben. Tevékenységüket a kommunista rezsim sortüzekkel, bebörtönzésekkel akadályozta meg, s ezt követően a munkásoknak a rendszerváltásig nem sok terük maradt az önszerveződésre. 

Végső soron bátran állítható, hogy a „nyugodt” szocialista rendszerben szerzett tapasztalatok, megtorlások járultak hozzá ahhoz, hogy manapság viszonylag ritkán kerül sor sztrájkokra Magyarországon. A közszolga.hu korábbi cikkében írt gondolat azon valóságtartalma, hogy „Magyarországon ritkán sztrájkolnak – ennél kevesebb munkabeszüntetést Európában csak a Vatikánban tartanak” nem nagyon kérdőjelezhető meg, ám maga a jelenség az előzmények ismeretében cseppet sem meglepő.

(Kiemelt képünkön a Királymalom sztrájkolói láthatóak 1910-ből, a kép forrása: Fortepan)