Imára hívnak a békéért

Ötven éve munkálkodik a szegényekért és a békéért a Szent Egyed Közösség, amely Magyarországon is jelen van – és sokat tesz a társadalom perifériájára szorult testvéreinkért. Január első napján, a béke világnapját két helyszínen is fáklyás felvonulást szerveznek a Fiatalok a Békéért mozgalommal közösen.

Fáklyás felvonulásra és ökumenikus imaalkalomra hív minden jószándékú, a béke iránt elkötelezett embert a Szent Egyed Közösség és a Fiatalok a Békéért mozgalom január elsején, a béke világnapján. A budapesti és pécsi rendezvényen egyaránt a konfliktusok békés megoldásának szükségességét fogják hangsúlyozni, hirdetve a Ferenc pápa által e napra írt körlevél központi üzenetét, miszerint 

a jó politika a békét szolgálja.

A katolikus egyházfő arra kérte a világ keresztényeit, hogy lépjenek ki otthonaikból és felvonulással, imádsággal emlékezzenek a háborúktól szenvedő országokra, szolidaritást vállalva szenvedő embertársaikkal. 

Magyarországon két helyszínen szerveznek fáklyás felvonulást és ökumenikus imaalkamat.

Budapesten január elsején 17 órakor indulnak a résztvevők a Salkaházi Sára emléktáblától, a Szabadság-híd pesti hídfőjétől. A menet az Egyetemi templomhoz vonul, ahol 18 órakor ökumenikus imádság kezdődik. Itt Mohos Gábor, a közelmúltban felszentelt esztergom-budapesti segédpüspök mond beszédet, majd Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szólal fel. A résztvevők meghallgathatják a Szent Kolumbán skót presbiteriánus egyházközség lelkészét, Aaron Stevenst is. 

Az imádság végén jótékonysági gyűjtés lesz a Közép-afrikai Köztársaságban létesítendő, AIDS-betegeket fogadó rendelők számára, melyeket a Szent Egyed Közösség épít. 

Pécsett az új év első napján 18 órakor kezdődik rendezvény a ferences templomnál, majd a Lyceum-templomban imádkoznak a háború sújtotta országokért és az üldözött keresztényekért.  

Iratkozzon fel hírlevelünkre