Deák Dániel: Befagytak a pártpreferenciák

Az elemző szerint április óta „befagytak” a pártpreferenciák Magyarországon, a Fidesz népszerűsége töretlen, az ellenzék pedig szétesett.

A szakértő arról is beszélt, hogy az ellenzékiek nem tudják, mit kezdjenek magukkal, továbbra sincs ideológiájuk és víziójuk bevándorláspolitikai vagy az Európai Uniót érintő kérdésekben. Mindeközben nincs olyan ellenzéki politikus, akinek a karizmatikus fellépése lendületet adna, és egységbe tudná kovácsolni az ellenzéket – tette hozzá.

Ezzel szemben a kormánypártok továbbra is azt a politikát képviselik, mint a tavaszi országgyűlési választások előtt, amelynek köszönhetően fennmaradt mintegy hárommilliós táboruk – tette hozzá.

A decemberi tüntetésekről szólva a politológus úgy fogalmazott: az elmúlt hetek tiltakozásai nem voltak olyan nagyszabásúak, mint korábban például a netadó elleni tüntetés. Nem alulról jövő tiltakozások ezek, hanem a pártok hívták utcára a saját aktivistáikat – fogalmazott.


Hirdetés

Deák Dániel szerint, ami az MTVA székházánál, az Országgyűlésben és az utcán zajlott, lényegében egy „láthatósági” verseny volt az ellenzéki pártok között.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb