Brigitte Bardot karácsonyi csodát kér Macrontól

„Az állatvédelem Franciaországban teljességgel magára van hagyva, a kormány egyáltalán nem törődik vele” – írta levelében Brigitte Bardot. Az elkötelezett állatvédő, 84 éves volt filmcsillag, karácsonyi ”csodát” kért Emmanuel Macron francia elnöktől: a vágóhidak bekamerázását, a Franciaországot ”állatirtó szórakozóhellyé” változtató vadászat elleni harcot

„A karácsony egyeseknek valóságos kis csoda, és én hiszek a csodákban.” – mondta Brigitte Bardot, majd hozzátette: „ha az emberek életén nehéz, sőt néha egyenesen lehetetlen javítani, kis figyelemmel meg lehet könnyíteni az állatok életét, akiknek a néma szenvedése Franciaország szégyene.” A volt filmsztár megfigyelő kamerarendszer telepítését követelte a vágóhidakra, amelyekben „naponta 3 millió állatot áldoznak fel Franciaországban, méltatlanul és rémisztően barbár körülmények között”.

Azzal vádolta meg ezt követően Macront, hogy ”hűségesküt tett” a vadászoknak, s „állatirtó szórakozóhellyé” teszi Franciaországot. Emlékeztetett, hogy 76 állatvédő szervezetet, közöttük a saját Bardot Alapítványa közös felhívást adott ki “a vadászat közben elkövetett visszaélések” ellen.

A vadászok lobbiereje valóban hatásos volt, hiszen maga Macronnál is többször szólt támogatólag a vadászatról, és évi 400-ról (128 744 forint) 200 euróra csökkentette a vadászati engedélyt.

A színésznő az elmúlt félévben több alkalommal is felhívást intézett az államfőhöz az állatvédelem ügyében. Július végén az elnök fogadta, ezután Bardot dicsérte Macron figyelmességét és jó szándékát, augusztusban azonban, a vadászat reformjáról folytatott egyeztetések után már azzal vádolta az államfőt, hogy meghajolt a vadászok akarata előtt.

 

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!