Nem Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán jelent veszélyt

Nemcsak a két ország, de a világ számára is rossz, hogy gyakorlatilag nem léteznek kapcsolatok Oroszország és az Egyesült Államok között – jelentette ki Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője.

Nyebenzja néhány újságírónak adott interjújában a minap kifejtette Oroszország fontos amerikai belpolitikai kérdéssé vált – miután megvádolták, hogy beleavatkozott a 2016. évi elnökválasztásba, amely ügyben Robert Mueller vezetésével külön testület nyomoz –, és tekintettel a kormányzat körül terjengő bizonytalanságra, rövid időn belül nem lát fényes esélyt a kapcsolatok javulására.   

Trump elnök „Amerika mindenekelőtt” jelmondatára – reagálva Nyebenzja kijelentette: ha a hatalmi egyensúly megváltozik a világban, „és végül megjelenik egy többpólusú világ”, Oroszországon és Kínán kívül olyan újabb hatalmi központokkal, mint Brazília és Afrika, mindenki részt akar venni a világ irányításában, hallatni akarja a hangját és azt akarja, hogy az ő érdekeit vegyék figyelembe.   

Nyebenzja megismételte Vlagyimir Putyin orosz elnök álláspontját, aki jónak találta Donald Trumpnak az amerikai csapatok Szíriából történő kivonására vonatkozó döntését, de némi kétséget fejezett ki afelől, hogy a döntést meg is valósítják. Az orosz ENSZ-képviselet székházában adott interjúban a nagykövet megjegyezte, hogy az amerikai kivonulás elvezethet a hét éve tartó szíriai konfliktus rendezéséhez.   

Nyebenzja szerint „Szíria volt (az Iszlám Állam dzsihadistái által létrehozott) terrorista kalifátus melegágya”, és Moszkva célja az volt, hogy ne hagyják azt felvirágozni, hanem állítsák vissza Szíria területi épségét és szuverenitását.   

Nyebenzja szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia állításával ellentétben jelenleg a világban nem Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a terrorizmus, és „igaz szövetségre van szükség a nemzetközi terrorizmus elleni harchoz”.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre