Ahol nincsenek ajándékok a fa alatt
Már a konyhából száll a mézeskalács illat, a szoba megtelik az égők fényével, és zeng a házban a karácsonyi CD, a szekrényekben halmokban állnak a becsomagolt ajándékok. Ez a mi karácsonyunk otthon a családunkkal.
Magyarországon ma mintegy 8 ezer gyermek él gyermekotthonban. Nekik nincs meghitt karácsonyi vacsora és ajándék halom a fa alatt, nehezen is lenne, hiszen legtöbbször még fa sincs.
Sok kezdeményezés van a szüleik nélkül nevelkedő gyermekek segítésére, különösen az ünnepekkor sokan adományoznak nekik. Idén mi egy személyesebb ajándékozást terveztünk a gyermekeknek, és ezzel nem voltunk egyedül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is így lepte meg a gyermekotthon lakóit szentestén.
A nevelők segítségével minden gyermek listát írt a Jézuskának, hogy mit kívánnak a fa alá. Elszégyelltem magam, ahogy a listákat a kezembe vettem. Természetesen voltak a szokásos ajándékok, hangszóró vagy játékok, de volt, aki paplant vagy pohárkészletet kért. Mikor kértem én gyerekként bármit, ami használati tárgy lett volna? Amire szükségem volt, az soha sem számított ajándéknak, effélét igazából kérnem sem kellett, csak olyan dolgokra vágytam, ami főként szórakozásra kell.
Akik még nem tudtak írni, vagy lerajzolták amit szeretnének, vagy esetleg szintén gyermekgondozásban élő szüleik írták meg helyettük a levelet.
Minden alkalommal, amikor bemegyek az otthonba, megrohannak a gyerekek, egyszerre beszélnek, kérdeznek, nevetnek és körbeugrálnak. Főleg, ha látják, hogy csomagokat hozok, na akkor aztán eluralkodik az őrület!
Az Emmi idén egy egész gyermekotthont támogatott olyan személyre szabott ajándékokkal, amelyekre az ott élő gyermekek vágytak. Sajnos nekünk nem volt „erőforrásunk” minden gyermeket meglepni, így csak egy csoportnak tudtuk teljesíteni a karácsonyi kívánságait.
Hiába igyekeztem észrevétlenül beslisszolni a hatos csoport nevelői szobájába, hogy mint egy rosszban sántikáló Mikulás, letegyem a puttonyom, a többi csoportból elkaptak a gyerekek, és megrohantak a kérdéseikkel.
„Miért csak nekik hoztál? Én is jó voltam egész évben!” „Nekem tudod a nevem? Én tudom a tiedet!” „Szülinapomra azért hozol valamit?” Miközben záporoztak felém a kérdések, bevallom nagyon nehezen tartottam vissza a könnyeimet. Mindenkinek megígértem mindent, és mivel gyerekek, akik tényleg megjegyeznek mindent, nincs más lehetőség, be is kell tartanom. Jövőre tehát az egész gyermekotthon leírja a kívánságait a Jézuskának, s ezeket bizony kivétel nélkül teljesíteni kell majd.
De ehhez nekünk is segítségre, segítőkre lesz szükségünk. Mi, akik beleszülettünk a jólétbe és a szerető családba, legalább egy napra megteremthetjük a hiányt szenvedőknek az ünnep melegét, azt a törődést, adni akarást, amiben egész életünkben lubickoltunk.
Ha mind összefogunk, odafigyelünk egymásra, és a nélkülöző gyermekekre, akkor karácsony estéjén valamennyien boldogan, szívünkben örömmel köszönthetjük a kis Jézust.
