A karácsonyfa története
Miután karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep, jogosan következtethetnénk arra, hogy a fenyőfa is vallásos hagyományokból eredeztethető.
Korábbi feljegyzések alapján viszont már a rómaiak is dekorálták házaikat örökzöld fák ágaival a téli napforduló után. A reneszánsz időkig azonban nincs megbízható adat arra vonatkozóan, hogy a fenyők állítása összefüggésben állna a karácsonyi ünnepkörrel. Az első erre utaló történelmi feljegyzések 1510-ből származnak Lettországból és 1521-ből Strasburgból.
A legtöbb német területen a karácsonyfa hozzátartozott a középkori paradicsomjátékok kellékeihez. Az angyalhaj, a fémgyöngy, papírlánc, amelyekkel díszítették, a bibliai kígyót idézi a bűnbeesés idejéből. A fa alá tett ajándékokat és ételeket pedig a család eltávozott tagjainak szánták. Az első karácsonyfáról Sebastian Brant német író emlékezik meg, Strasbourgban a XV. század végén. 
Feltételezhetően, Magyarországon az első karácsonyfa Brunszkvik Terézhez köthető, amelyet 1828-ban állított a rábízott krisztinavárosi gyermekeknek. Ezt követően a faállítás és díszítés egyre inkább a családok, s benne a gyermekek örömét kívánta szolgálni. 
Később az örökzöld növényre Jézus életfájának szimbolikájaként is tekintettek, de a legszebben talán egyik Bálint Sándor által lejegyzett népmondában olvashatunk erről, miért pont a fenyőfa áll az ünnep alkalmával minden otthon díszeként. 
„Amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, azért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr most megáldotta a fenyőfát:
Soha ne hullasd el a leveleidet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetünkre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.”
