Szíria hálás Magyarországnak a támogatásért

Az apostoli nuncius tájékoztatta a kormányfőt, hogy a projekt keretében Damaszkuszban és Aleppóban működő, összesen három katolikus kórházban hetente 400 beteget látnak el ingyen, vallástól és etnikai hovatartozástól függetlenül. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Szíriában rengetegen élnek szélsőségesen szegény körülmények között, akik egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, hogy egészségügyi ellátáshoz jussanak. Kiemelte, hogy a kórházak pénzügyi támogatása elengedhetetlen, mivel az intézmények működési költségei jelentősen emelkedtek. 

A Ferenc pápa által kezdeményezett Nyitott Kórházak projekt szükségességét alátámasztja az is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a Szíriában hét és fél éve pusztító polgárháború következtében az állami kórházak és egyéb egészségügyi intézmények 54 százaléka egyáltalán nem vagy csak részlegesen működik – tette hozzá levelében Mario Zenari.

Magyarország kétmillió dollárral járul hozzá három szíriai kórház egészségügyi-gyógyszerészeti kiadásaihoz.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb