Mit gondolhatott József, amikor meglátta Mária gömbölyödő hasát?
A születéstörténet konkrét előzményeit tekintve akkor kezdődik, amikor Gábor angyal felkeresi Názáretben Máriát, a Dávid családjából való József jegyesét, és azt mondja neki: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál!” (Lk 1,26-28) Mária zavarba jön, kérdéseket tesz fel az angyalnak, aki megnyugtatja: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”.
„Legyen nekem a te igéd szerint”
– válaszol az istenanya, majd elutazik az idős Erzsébethez, akinek áldott állapotát szintén az angyal jelentette be neki. 
Lukács evangelista itt mintha elengedné a történetnek ezt a fonalát, átugorja azt a nem éppen mindennapi történetet, amikor – próbáljuk csak elképzelni – József hosszú távollét után hazatér szűz jegyeséhez, és azt hat hónapos terhesen találja. József nyilvánvalóan megdöbben, s Mária gömbölyödő hasára egyértelműen emberi magyarázatot talál: el akarja bocsátani – igaz, titokban, hogy megelőzze a nyilvánosság előtti megszégyenítését. Mert „igaz ember volt” – magyarázta Máté evangelista.
Valóban az volt, hiszen itt már nemcsak az ifjú Mária becsülete forgott kockán, hanem – lévén, már eljegyezték – a zsidó jog szerint házasságtöréssel is vádolhatták volna, amit többnyire halálos kimenetelű kövezéssel büntettek.
József fejében nyilván megfordulhatott az is, Mária igazat mondott a gyermek fogantatásának körülményeiről, és nem akarta, hogy – ahogy az ősevangélium fogalmaz – ha „angyali dolog”, ami benne van, akkor ártatlan vért szolgáltasson ki „a halál ítéletében”.
József számára két lehetőséget határozott meg a Tóra – idézi fel A názáreti Mária című könyvében Michael Hesemann. Az egyik, hogy miután bebizonyosodott, felesége nem érintetlen, a város vénei elé vihette az ügyet, akik előbb a lány apjának megadhatták a lehetőségét, hogy a nászéjszakán viselt hálóruhával bizonyítsa lánya ártatlanságát az ügyben. Ha erre nem került sor, akkor kövezésre ítélték: „haljon meg, mert gonoszságot művelt Izraelben azzal, hogy paráználkodott atyja házában”.
A másik lehetőség a válás volt, amikor a férfi – akár arra való hivatkozással, hogy „nem talált tetszésre” nála az asszony (MTörv 24,1) – válólevelet állíthatott ki, amely után a nő nem csak hogy szabadon távozhatott, de férjez is mehetett, és talán még anyagi támogatást is nyert. (Ez lehetett napjaink közös megegyezéssel történő válásának ószövetségi megfelelője…)
József először ez utóbbit választotta. Aztán megjelent álmában egy angyal, aki elmondta, hogy aki a jegyesében van, az a Szentlélektől való. József úgy tett, ahogy az angyal parancsolta, magához vette – azaz feleségül vette – Máriát. (Ennek pontos időpontja nem ismert.)
A történet azonban az ősevangélium alapján itt még nem vett békés fordulatot, mert a názáreti zsinagóga egyik első embere megpillantotta a várandós Máriát, és – mivel ő és József is tisztasági fogadalmat tettek – feljelentette őket a főpapnál – írja Hesemann. A főpap a probléma megoldásához a Tórából nyert ihletet, és istenítélet alá vetette a jegyeseket:
„miután megitatta őket az Úr átokvizével”,
kiküldte őket a pusztába. Az aktus lényege az volt, hogy eldőljön, ártatlanok-e: mivel pedig épségben tértek vissza, tisztaságuk „hivatalosan” beigazolódott.
Ahogy egy jobb mozifilm forgatókönyvében, úgy itt sem értek véget a megpróbáltatások, Józsefnek és a várandóssága vége felé járó Máriának Betlehembe kellett mennie. József Máriát egy szamárra ültette, így vágtak neki a háromnapos útnak.
Az asszonyra még Betlehem előtt rátörtek a szülési fájdalmak – a hagyomány szerint ekkor boldog nevetésre fakadt –, így hát József lesegítette a szamárról, hogy megpihenjen, jómaga pedig eliramodott a város felé szállást és bábát keresni.
