Többféle fejlesztésre fókuszál a Magyar falu program

A Magyar falu program része egyrészt egy mellékúthálózat-javítási program, a „falusi csok” a vidéki lakhatást segíti, a közszolgáltatás-fejlesztések során pedig bölcsődék, óvodák, orvosi rendelők, polgármesteri hivatalok megújítására, falugondnoki hálózatok szolgáltatásainak javítására nyílik lehetőség. A közszolgáltatás-fejlesztési pályázatok kedvezményezettjei önkormányzatok, illetve kisebb részben egyházak lehetnek.

A kormánybiztos szerint ilyen nagyságú településfejlesztési program még nem volt Magyarországon, továbbá hangsúlyozta, a támogatási lehetőségeket a települési vezetőkkel konzultálva, önkormányzati szakemberek bevonásával dogozzák ki, ezzel igazodva a helyi igényekhez. A száz százalékos támogatottságú, előfinanszírozott pályázatok segítségével már 2019-ben várhatóan 2300-2500 településen tudnak egy-egy fejlesztést megvalósítani.

A Magyar falu program célterületeire 2019-ben összesen 150 milliárd forint áll rendelkezésre. A közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő „falusi csok” programra 25 milliárd, a mellékút-hálózat fejlesztésére pedig további legalább 50 milliárd forintot fordít a kormány.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb