Lemondott a belga miniszterelnök

Charles Michel a parlament előtti beszédében közölte, hogy még este személyesen benyújtja lemondását Fülöp belga királynak.

A Le Soir című helyi lap friss értesülései szerint a valószínű, hogy az uralkodó nem dönt azonnal a lemondás elfogadásáról, hanem egyeztet majd a pártokkal a közös nevező megtalálásának érdekében.

Belgiumban egyébként 2019 májusban lesznek választások, így szakértők szerint az is lehetséges, hogy a király arra kéri Michelt, korlátozott jogkörökkel ugyan, de maradjon a posztján egy ügyvivő kormány vezetőjeként. Elképzelhető az is, hogy újabb koalícióalakítás, illetve akár előrehozott választás lesz.

Több párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedden a kisebbségi kormány ellen, Michel azonban ezt ellenezte. Az ellenzéki erők külső támogatásában és konstruktív hozzáállásában bízva inkább folytatni szerette volna a politikai munkát a legfontosabb ügyekben a jövő évi választásokig.


Hirdetés

Michel meggyőződése, hogy ez szolgálta volna leginkább az állampolgárok érdekeit, a javaslatát azonban szerinte meg sem hallgatták, így nem volt más választása, mint a lemondás.

Az ország legnagyobb pártjának számító N-VA azután lépett ki a koalícióból, hogy a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, tiltakozásuk ellenére is alá fogja írni az ENSZ migrációs csomagját. Erről parlamenti szavazást is tartottak, amelyen a képviselők nagy többsége támogatásáról biztosította az egyezményt.Az egyezmény jóváhagyási folyamatából Ausztrália, az Egyesült Államok és Izrael mellett több európai uniós tagország, köztük Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is kilépett végül.

A világszervezet 193 országa még 2016-ban egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag megalkotásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá tétele és legális csatornába terelése, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása és az integráció erősítése. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a szerződés sérti a nemzeti szuverenitást, pozitív jelenségként tünteti fel a migrációt, illetve nem tesz megfelelő különbséget menedékkérők és gazdasági bevándorlók között.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb