Megszűnik a neokonok lapja: a The Weekly Standard

Ma jelenik meg utoljára a neokonzervatívok szócsöveként számon tartott The Weekly Standard, amivel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben máris elégedettségét fejezte ki.

„A fellengzős és tisztességtelen Weekly Standard, amelyet a bukott jós, Bill Kristol irányított (akinek másokhoz hasonlóan soha nem volt fogalma a dolgokról) simán  tönkrement, és kiszorult az üzletből. Nyugodjék békében”

Trump azért is fogalmazhatott ilyen élesen, mivel a 1995-ben alapított lap rendszeresen bírálta a Fehér Ház és az elnök tevékenységét. Öt évvel ezelőtt a lap még több mint 100 ezer példányban kelt el, 2016-ól – Donald Trump elnökké választásának idejétől – kezdve azonban folyamatosan csökkent a lapszám.

A hetilap George W. Bush elnöksége idején vált viszonylag befolyásos médiummá. Akkor harcias publicisztikában üdvözölte Irak amerikai lerohanását, Donald Trump elnöksége idején azonban – ahogyan a Politico című lap fogalmazott – „nem volt szinkronban a konzervatív mozgalommal”. Kristol a 2016-os elnökválasztási folyamat idején „Soha Trumpot” néven ismertté vált, majd meg is szűnt Trump-ellenes mozgalom egyik legismertebb arcává vált.

A főszerkesztő, Stephen Hayes próbált új tulajdonost keresni a lapnak, a kiadó (Clarity médiacsoport) azonban a múlt héten közölte: nem eladni, hanem bezárni akarja a lapot.

A Washington Examiner című lapot is kiadó Clarity médiacsoport elnök-vezérigazgatója, Ryan McKibben által kiadott közlemény leszögezte: a The Weekly Standard „nem tudott megbirkózni az egész amerikai médiát érintő kihívásokkal”, és az “elmúlt öt esztendőben történt anyagi ráfordítások ellenére is zuhant az előfizetők száma”. A lap előfizetőinek – az előfizetés időtartamára – a Washington Examiner példányait kézbesítik.

Forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Telekocsizott a francia pap, hogy valódi lelkigondozást végezhessen
Március 15. – Események
“Nem csak a tömbben élő magyarokra kell odafigyelni, hanem a szórványban élőkre is”