Az nem lehet, hogy a gonoszság győz

Az ötkötetes szerző eddigi munkásságával immár az egyik legjelentősebb hazai történelmi regényírók közé iratkozott fel. Fordulatokban gazdag, izgalmas, történeteiben ugyan gyakran fiktív, de hátterét tekintve történelmileg teljesen hiteles munkáinak mindegyikéből szinte minden erőfeszítés nélkül azonnal filmforgatókönyvet lehetne alkotni, annyira vászonra kívánkoznak a regényei.

A szerző e most bemutatott kötete az első világháború egy alig ismert eseményét dolgozza fel. A háború legelején a vártnál gyorsabban mozgósító cári orosz hadsereg betört a Tatár-hágón, majd miután ezt sikerült visszaverni, az Uzsoki-hágónál újabb támadást indítottak azzal a céllal, hogy Budapestet, északabbra pedig Krakkót elfoglalják. Muhr Ottmár alig felfegyverzett huszárjai a csodával határos módon megakadályozták az oroszok tervét, messze a Kárpátokon túlra üldözték a cári csapatokat. Az 1914 őszén történt csodálatos magyar győzelem után végül az oroszoknak sem a mi fővárosunkat, sem Krakkót nem sikerült elfoglalniuk.

A regény erre a történelmi pillanatra épül, miközben bepillanthatunk a Monarchia nemzetiségpolitikájába, abba az eltékozolt évtizedbe, amelyben a nagy veszélyt szinte csak Tisza István, magyar miniszterelnök látta, s Ferenc József szűklátókörű, birodalomféltő politikája végül is a Monarchia szétveréséhez vezetett. Hol van ebben az akkori politikai elit felelőssége, mely végül Trianon tragédiájához vezetett? „Hogyan bírta ki a néped, Stanislaw, azt a száz évet haza nélkül, ország nélkül, szétszaggatva?” – tesszük fel mindannyian a kérdést a lengyel fiúnak.

S a regényben meg is kapjuk a választ: „Talán úgy bírtuk ki, úgy vészeltük át azt az időt, hogy tudomásul vettük a nálunk erősebb népek győzelmét felettünk, de sohasem törődtünk bele a rabságba.”

Közel száz évvel a trianoni szétszaggattatás után még nem sikerült feldolgozni, kibeszélni, elemezni és a magunk felelősségét tisztázni ebben a kérdésben sem, beletörődnünk nekünk sem szabad. Ez a regény mindenképp gondolkodásra késztet a hazához, nemzetünkhöz való viszonyunkról, a határon túl rekedt nemzettársaink iránt érzett felelősségünkről, a háború emberpróbáló kihívásairól, lehet-e embernek maradni az embertelenségben?

A választ a regényben a főszereplő Fruzsi adja meg: „Az nem lehet, hogy a gonoszság győz: a betegség, a háború, a halál, az idő előtti halál.” A pici Ruszinföld története a háború után – mint cseppben a tenger – magában rejti XX. századi sorsunkat, hányattatásainkat.

A kötet jó szívvel ajánlható minden történelmünk iránt érdeklődő olvasónak, pedagógusnak, diáknak egyaránt.

Ősi János a Lovagkirály-trilógiával (A Lovagkirály keresztje; Kard és kódex; A Lovagkirály öröksége) többször is megfordult már a történelmi regények toplistáinak élén, negyedik kötete az Aranyménes pedig a második világháború világába repítette vissza olvasóit.

A szerző eddigi minden munkáját a Rézbong Kiadó adta ki, a Hágó című kötete szintén e kiadó gondozásában a FELCZAK-KÖNYVEK SOROZAT keretében készült, e kiadását a Waclaw Felczak Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.