Így lehet nyugalomban várni a karácsonyt

Számomra az advent fenyő- és gyertyaillatú massza, amelybe beleszagolva itt-ott elkapom a kürtőskalács és a kandírozott finomságok illatát, miközben nyugodtan sétálok végig a vásárfiát figyelve. Nincs lökdösődés, a forralt bor egymásra öntése, sem pedig rongyrázás, vagy egy napi keresetem elköltése egy kürtőskalácsra.

Nem tagadom, évről-évre újítanak valami a vásáron és próbálnak még egy plusz helyre egy égősort felakasztani, de az, hogy egyszínű égőkkel díszítik a várost advent időszakában, egész megnyugtató látvány a fővárosi ezerszínű izzókhoz képest.

Fotó: Vass Barnabás

A vásárhoz érkezve kissé elnevettem magam, mert igazándiból csak egy utcáról van szó, mégis kapott a rendezvény útjelző táblákat, mely jelzi a különböző kisebb helyszíneket.

Amíg egy zsúfolt vásárba talán nem szívesen viszik ki a gyerekeket, addig itt egyértelműen igyekeztek nekik kedvezni: ülhettek rénszarvas húzta szánra, kipróbálhatták magukat a betlehemi jászol egy-egy „szereplőjeként”, bár láthatólag a legnagyobb örömet a fényfűzérrel kirakott ajándék okozta a csöppségeknek.


Hirdetés
Fotó: Vass Barnabás

A vásárfiát tekintve én szinte minden évben itt szerzem be a karácsonyi ajándékokat, hiszen az árusok legfőképp saját kézműves termékeiket árulják. A kürtőskalácsos standnál kígyózik a sor, a sült gesztenyét árulók pedig elmondták: a legfinomabb fajta a maróni gesztenye. A Katolikus Karitász is – mint minden évben – képviselteti magát: a standjuknál vásárolt apróságok megvásárlásával segíthetünk a rászorulóknak.

Bár maga a vásár élettel teli, a helyszínéül szolgáló utcát elhagyva elcsendesedik a város. Nekem minden évben a város főterén, a Szentháromság téren felállított karácsonyfa és a mellette elhelyezett adventi koszorú a legszebb. Jól esik ilyenkor kicsit megállni, körbenézni, és engedni, hogy átjárjon minket az advent várakozással és szeretettel teli időszaka.

'Fel a tetejéhez' gomb