Egész Belgiumban sztrájkolnak

A szakszervezeti fellépés napján sztrájkok nehezítik a helyközi tömegközlekedést Belgiumban. Forgalomlassító demonstrációk okoznak torlódásokat, valamint kohászati üzemek, élelmiszer- és textilipari vállalatok munkásai szüntették be a munkát pénteken.

A szakszervezetek a sztrájkot többek között a szövetségi kormány nyugdíjreformja, a munkáltatók felelősségét csökkentő intézkedései ellen, továbbá a nehéz fizikai munkát végzők helyzetének javításért folytatott tárgyalások megrekedése miatt hirdették meg.

A belga sajtó tájékoztatása szerint több mint 260 kohászati vállalat, élelmiszer- és textilipari üzem munkásai vesznek részt a sztrájkban. Az akciókat több területen is meghirdették, ez főként Vallóniában okoz fennakadásokat, ahol a helyközi személyszállítást és a helyi tömegközlekedést végző végző vállalat és alválalaltai csak részlegesen vették fel a munkát.

A szakszervezetek tájékoztatása szerint az akcióval már több helyen eredményt értek el, ugyanis a munkáltatók nagy része rendkívüli üzemi tanács összehívását és tárgyalások megkezdését szorgalmazzák a munkavállalók érdekképviseleti szerveivel még a mai nap folyamán.

(MTI)