A konzultáció jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közmédiának nyilatkozta, hogy már 1 millió 117 ezren vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban.

Ez is azt jelzi, hogy nagyon fontos, mindannyiunkat érintő kérdésről van szó. Kiemelte, 2010-hez képest kétszer annyit költünk családtámogatásokra és annak köszönhetően, hogy a magyar gazdaság egyre erősödik, ez a továbbiakban folyamatosan bővülhet.

Azért fontos, hogy minél többen kitöltsék a knzultációt, mert ez jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait. Emellett lehetőségünk van kiállni az eddigi eredmények, döntések és a kormány családpolitikája mellett, amelynek az a célja, hogy minél több támogatást adjanak a gyermeket nevelő magyar családoknak.

Az államtitkár szerint az ellenzék azért is támadja a kezdeményezést, mert „ha tehetnék, el is törölnék” az egész családtámogatási rendszert.

A kérdőívet postai úton való visszajuttatással, illetve interneten való kitöltéssel lehet elküldeni 2018. december 21-ig.

(MTI)