Brazília is távozik az ENSZ migrációs csomagjából

Ernesto Araújo szerint a paktum nem megfelelő eszköz arra, hogy a migráció problémáját kezelhessék. A leendő külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a migrációt nem globális kérdésként kell szemlélni, hanem az egyes országok valóságával és szuverenitásával összhangban.

Twitter-üzenetében azt írta, fontos kidolgozni azokat a feltételeket, amelyek egyaránt szavatolják a migránsok és a fogadó ország lakosságának a biztonságát.

Megerősítette azt a leendő külügyminiszter, hogy továbbra is fogadják a szomszédos Venezuelából érkező menekülteket. Hangsúlyozta: mindemellett elsődleges fontossággal bír a demokrácia helyreállítása Venezuelában.

Jair Bolsonarót január 1-jén iktatják be tisztségébe Braziliában. Leendő külügyi tárcavezetője blogján korábban csodálatát fejezte ki Donald Trump amerikai elnök iránt, akit „a nyugati civilizáció, annak keresztény hite és nemzeti hagyományai megmentőjének” nevezett „a kulturális marxizmus által népszerűsített globalizmussal” szemben.


Hirdetés

Az Egyesült Államok már 2017-ben kilépett a globális migrációs csomagterv tárgyalási folyamatából.

164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett az ENSZ migrációs paktumát hétfőn fogadták el a marokkói Marrákesben . Az ENSZ globális migrációs megállapodását, amely jogilag nem kötelező érvényű, december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják.

(MTI)

 

'Fel a tetejéhez' gomb