Városi gyásznapon emlékeztek a sortűz áldozataira

Tudták, hogy az életükkel játszanak, mégsem hagyták cserben társaikat.

Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek szombaton Salgótarjánban az idén történelmi emlékhellyé nyilvánított December 8. téren.

A gyásznapi megemlékezésen Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára beszédében hangsúlyozta: Salgótarján azzal váltotta ki a hatalom megkülönböztetett gyűlöletét, hogy ott maga a munkásság utasította el a rendszert. Álláspontja szerint arra lehet a legbüszkébb Salgótarján, ahogyan a munkásszolidaritás működött a városban. Felidézte: annak ellenére, hogy a forradalom megtorlásának idején mindenki tudta, hogy az életével játszik mégis az első hívó szóra ezrek indultak munkástársaik kiszabadulását követelni. Az emberekben a félelemnél erősebb volt a bajtársiasság, a szolidaritás parancsa – fogalmazott az államtitkár.

Kádár Pál szólt arról is, hogy máig tisztázatlanok az 1956. december 8-i sortűz pontos körülményei, a halottak számáról is eltérő adatokat ismerünk, de az bizonyos, hogy napjainkban a December 8. tér az egyik szimbóluma az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó tömeges megtorlásoknak.

Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek két munkástanácsi vezető kiszabadításáért az akkori Vásártéren, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A sortűznek levéltári források szerint 46 halálos áldozata volt, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) azonban 131-re teszi az áldozatok számát.

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte: a kormány azért döntött májusban a sortűz színhelyének történelmi emlékhellyé nyilvánításáról, hogy emlékeztesse a jelen és a jövő nemzedékét Salgótarján történetének meghatározó eseményére, mindannyiunk sorsfordító tragédiájára.

Bérczesi Mihályné, a Pofosz Nógrád megyei elnöke felidézte, hogy 62 évvel ezelőtt ezen a napon halottak feküdtek a téren, az úton és a járdán. Arra kérte a fiatalokat, ne engedjék feledésbe merülni, ami itt történt, mert a salgótarjániak és a városkörnyékiek történelmet írtak 1956. december 8-án.

A városi gyásznapon délután ökumenikus istentiszteletet tartottak a sortűz áldozatainak lelki üdvéért a római katolikus főplébánián, ahonnan az emlékezők mécsesekkel a kezükben sétáltak le a December 8. térre. A téren felavatták és felszentelték a történelmi emlékhelyet jelző sztélét, amely szimbolikájában, formájában megegyezik a többi magyarországi emlékhely márványtömbjével.

A lélekharang megszólalása után felolvasták az áldozatok nevét és életkorát, eközben az emlékezők mécseket helyeztek el a sztélénél. A gyásznapi megemlékezés koszorúzással zárult.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre