Huszonöt indok alapján az összes kabuli szavazatot megsemmisítették

Az októberi afganisztáni parlamenti választásokon leadott összes kabuli szavazatot megsemmisítette a független választási panaszbizottság.

 

A testület titkára és szóvivője, Alireza Róháni, a döntést ismertetve elmondta, hogy a testület 25 indokot hozott fel erre, kezdve a súlyos választási csalásoktól egészen a választási bizottság számlájára írható hibákig. A fővárosban széles körben elkövetett csalások és szavazattokkal való manipulálások ártottak a voksolás átláthatóságának és hitelességének, és az összes ottani voks érvénytelenítéséhez vezettek.

Október 20-án Afganisztán 34 tartománya közül 32-ben tartottak parlamenti választást. Biztonsági és szervezésbeli problémák miatt 400 szavazóhelyiségben egy nappal később voksoltak, Kandahár tartományban pedig egy héttel kellett elhalasztani a szavazást a tartományi rendőrfőnök ellen elkövetett halálos merénylet miatt. A régóta halogatott választáson több mint 2500 jelölt versengett a parlament alsóházának 249 képviselői helyéért.

A tálibok hatalmának megdöntése óta Afganisztánban ez volt a harmadik parlamenti választás, de az első olyan, amelyet az afgán hatóságok teljes mértékben önállóan szerveztek és szavatolták a voksolók biztonságát.

Párhuzamosan tartományi választásokat is tartottak a hozzávetőleg 34 millió lakosú országban. A választások idején a tálibok több támadást követtek el, mind bármelyik korábbi választáson, hogy meghiúsítsák a parlament megválasztását. Az ENSZ összesítésébe az szerepelt, hogy 56 ember életét oltották, és 379 embert sebesítettek meg.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre