Gigaberuházás indul Miskolcon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül.

A miniszter elmondta, hogy a Bosch a miskolci beruházásához mintegy 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap. Magyarország és a német gépipar között hagyományosan kiváló a kapcsolat, a Magyarországra érkező befektetések mintegy 29 százalékát német befektetők hajtották végre – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország, a magyar gazdaság napjainkra gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét, állapotát, ettől kezdve a beruházás-ösztönzés fókusza nem a munkahelyteremtésre irányul, hanem arra, hogy a Magyarországon már létrejött munkahelyek minél magasabb hozzáadott értéket hozzanak létre, teremtsenek, és magas technológiai szintet képviseljenek.

Rámutatott: ezért új befektetésösztönzési kategóriát hoztak létre, a jövőben az alapján számítják ki a vissza nem térítendő állami készpénz-támogatás összegét, hogy a befektetés milyen új technológiát hoz be az országba, az milyen mértékben növeli Magyarország és az adott iparág versenyképességét. 


Hirdetés

Az új 20 ezer négyzetméteres csarnok a miskolci kéziszerszámgyár munkavállalói közül 1200-nak biztosít majd munkaterületet, akik egy bérelt épületből költöznek majd át. Az új egységben fogják gyártani a barkácsolóknak és kertbarátoknak készülő vezeték nélküli elektromos szerszámokat (például fúrókat, fűrészeket, multifunkciós szerszámokat, láncfűrészeket és sövényvágókat), valamint a hozzájuk tartozó, továbbá az ipari felhasználásra készített akkumulátorokat. Az új épületben az irodák mellett kantint, laborokat valamint 100 új parkolóhelyet is kialakítanak. A csarnok építése már elkezdődött és várhatóan 2019 végén fejeződik be.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb