Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat!
Azt írták: a keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat.
Advent idején, a „királyok királyának érkezésére” készülve „nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni”.
Kitértek arra: az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal, a három lila gyertya jelzi, hogy „bűnbánati időszakban vagyunk”, az egy rózsaszín pedig azt, hogy „van okunk az örvendezésre is, mert az Úr közel van hozzánk”.
A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali mise, a rorate, amely nevét a latin miseének kezdő soráról kapta. (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum! – Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat!)
Mivel bűnbánati időszakról van szó, a templomi oltárokat advent idején nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt. 
Ez az időszak a keresztény ember számára nem az év végi rohanásról szól, és nem is csak azt jelenti, hogy ilyenkor „többet vagyunk együtt barátainkkal, szeretteinkkel”. Adventben „Isten által megalkotott önmagunk leszünk. Elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is annyira egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban” – fogalmaztak.
Hozzátették: adventben nap mint nap fel kell tenni a kérdést, kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy valaki „meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat? Él-e bennünk ugyanaz a messiásvárás, mint az ószövetségi választott nép lelkében, él-e bennünk ugyanaz a Jézusra várás, mint ókori elődeink ajkán, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap mint nap: Jöjj el Uram!”
(MTI)
