A CEU megy, a botrány marad

Az RTL Klub hivatalosan meg nem erősített információi szerint az egyetem vezetése meghozta döntését, a CEU Bécsbe költözik. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a CEU-ügy végére akkor kerülhetne pont, ha azt a Soros egyetem nem politikai, hanem jogi-igazgatási kérdésként kezelné.

Az intézmény a székhelyáthelyezéséről elsőként hallgatóit kívánja tájékoztatni, majd ezt követően hétfőn délután nemzetközi sajtótájékoztatón ismerteti döntését.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a vasarnap.hu-nak adott interjújában a CEU körül kreált ügyről úgy nyilatkozott: „Akkor kerülne pont az ügy végére, ha azt a Soros egyetem nem politikai, hanem jogi-igazgatási kérdésként kezelné. De mivel politikai kérdésként kezeli, ahogy a Helsinki Bizottság, vagy a Transparency International is az összes ilyen kérdést politikai ügyként kezeli, – bár nyilván mindegyik mögött van valamilyen jogi támaszték –, ez alapvetően a Soros szervezetek részéről egy politikai harc. Ha úgy tetszik a nemzeti erők és a globalisták, a kereszténydemokraták és a liberálisok között.

Magyarországon a balliberális politika eléggé gyenge lábakon áll, éppen ezért ebben a térben sokkal erősebbek a különböző Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó, és onnan finanszírozott szervezetek.

A Soros egyetem csatája is beleillik ebbe a sorba: nem tartja be a jogszabályokat, nincs valós campusa Amerikában, hiszen valójában csak egy faházban működik. Nem folytat valós oktatási tevékenységet, hiszen a saját a befogadó intézményének a tanulmányiosztály-vezetője is elismerte, hogy nem ad ki diplomát, hanem csak valami tanfolyami oklevelet.

Aki közelebbről ismeri az ügyet, az tudja, hogy az egyetemnek két identitása van, egy amerikai, ami miatt vonzó a diplomaszerzés, és egy magyar, amivel európai uniós támogatásokhoz lehet jutni. Ez egy jó üzleti modell, amiben egyszerre ott van a vonzerő és a közpénz lehívásának lehetősége is.

A magyar identitás, a Közép-európai Egyetem megfelel az előírásoknak, az továbbra is működni fog, amerikai diplomát viszont, amit Amerikában nem adnak ki, Magyarországon sem lehet kiadni. Ettől függetlenül az oktatás, a tanárok és diákok státusza, a magyar diploma kiadása folyamatos lesz a magyar jog szerinti egyetemen.

A politikai feszültségkeltés pedig nyilvánvalóan az utolsó utáni pillanatig folytatódik majd mind a Soros egyetem, mind pedig a többi Soros szervezet részéről, akik a legérzékenyebbek arra voltak, amikor az átláthatóság felkent prókátoraiként a saját működésük egy kis részletét, a külföldi támogatásaikat kellett volna átláthatóvá tenniük. Rögtön támadást kiabáltak.”

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre