15 lányt raboltak el Nigerben

A Boko Haram nem gyengül. Az eredetileg Nigériából származó terrorista szövetkezet a szomszédos országokban is működni kezdett. A Nigerből és Kamerunból is hírül adott akcióiknak újabb áldozatai vannak.

 

A Boko Haram (hausza nyelven: a nyugatosodás szentségtörés) terroruralma nem gyengül Nigéria észak-keleti régióiban. Műveleti területeiket most már a Csád-tó körüli térségekre – Kamerunra és Nigerre – is kiterjesztették. Az elmúlt héten Nigéria Borno államából érkezett Nigerbe egy csapatuk, mely két támadást is levezényelt Dél-Niger Diffa megyéjében.

Az első támadásban a FORACO bányavállalat hét munkása vesztette életét. 48 órával később visszatértek, majd elraboltak 15 fiatal diáklányt, két különböző faluból. 

Váltságdíjat egyelőre nem követeltek.

Az elrablásuk nagyon emlékeztet a dapcsibeli és csiboki lányok 2017-ben és 2014-ben történt elrablására. Csibokból és Dapcsiból is több mint száz diáklányt hurcoltak el a rajtaütések során. A még mindig fogságban lévő, közben – hitéről tanúságot téve – világsajtót is megjárt Leah Sharibu is a dapcsibeli rajtaütés során tűnt el. Bár társait elengedték, őt – mivel máig nem hajlandó megtagadni Krisztust – fogságban tartják. Ügyéről folyamatosan beszámolunk.

Nigéria kormánya, úgy mint Niger és Kamerun is, intézkedésekbe kezdett polgárainak és gyermekeiknek érdekében. Hathatósabb védelmet szeretnének biztosítani számukra az ilyen jellegű terrortámadások ellen. Bár amíg a Boko Haram sikeresen hajt végre nagy számú emberrablásokat, továbbra is ők maradnak azok, akiknek tényleges befolyásuk van az ott élő emberekre.

A nigériai kormánynak be kell fejeznie a világ és saját polgárai felé közvetített, nagy előrelépésekről formált hazugságait, melyek szerint lényegében már véget vetettek a Boko Haramnak.

Buhari elnöknek és kormányának be kell ismernie, hogy a küzdelemben közel sem állnak nyerésre és segítségre szorulnak a terrorszövetkezet legyőzésében.

A nigerieknek a mostani eseményeket leszámítva sem volt eddig veszélytelen az élete. Az országukban működő Mujao eredményesen tartja sakkban az ott élő polgárokat, döntéshozókat.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: International Christian Concern

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre