Jó sokat buktak a jósok

A magát Rozáliának vagy Delfinának kiadó férfi és élettársa, „Vaszilij mágus” közösen, egy nevet használva kínált az interneten ezoterikus szolgáltatásokat, amelyekre a zalaegerszegi sértett is rátalált.

A rágalmazás, valamint más ügyek miatt korábban már elítélt vádlottak – akik közül csak a másodrendű jelent meg az ítélethirdetésen – azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy megakadályozzák a családban várható haláleseteket. 

A sértett a távollétében végrehajtott „rontáslevétel” után – anyagi helyzete miatt – nem tudta kifizetni a szeánszért kért 45 ezer forintot. A „jósnő” és a „mágus” emiatt telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy „visszateszik” a családjára az átkot, meghalnak a hozzátartozói, ő pedig rács mögé vagy a ravatalra kerül, ha nem fizet.

Az elvégzett „szolgáltatás” és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot, amit a fenyegetések hatására az ezoterikus tanokkal kapcsolatban hiszékeny sértett végül átutalt. A vádlottak ezután további 60 ezer forintot követeltek a sértettől, de az időközben erről értesülő felesége ennek megfizetését megakadályozta és feljelentette a két férfit.


Hirdetés

A fejenként 300 ezer forint pénzbüntetés mellett összesen közel 100 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ítélet egyelőre nem jogerőse, mert az ügyész és a védő is fenntartotta a három nap gondolkodási idő lehetőségét.

Valószínűleg a jövőben mindenki jobban jár, ha olyan hitbeli dolgokért hoz anyagi áldozatot, amelyre az életét is rámerné tenni. Nem érdemes üzletelni a gonosz szellemekkel. Főleg akkor nem, ha az állítólagos jósok a pénztárcánkra kacsintgatnak.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb