Kiemelt figyelmet kapnak az alsóbbrendű úthálózatok
Mosóczi László elmondta, hogy a jelenlegi alsóbbrendű úthálózat egyes szakaszain a rendszeres karbantartáson túl évtizedek óta nem végeztek átfogó felújítást. A burkolat állapota alapján a 32 ezer kilométer hosszú országos közúthálózat mintegy felén, illetve a 23 ezer kilométer hosszú alsóbbrendű útszakaszok több mint hatvan százalékán az azonnali beavatkozás is indokolt lenne.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kabinet 2010 után komoly erőfeszítéseket tett a hazai közutak karbantartása, rendszeres felújítása és az évtizedek óta felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. A komplex útfelújítási program első két ütemében 175 milliárd forintból újultak vagy újulnak meg útszakaszok az ország minden részében, összesen 1500 kilométeren.
A Terület- és településfejlesztési program révén az alacsonyabb rendű országos közutak felújítása európai uniós forrásokból is támogathatók. Erre 54 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás áll rendelkezésre.
Ebben a két programban 2018-ban mintegy 160 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból országszerte közel 1200 kilométernyi mellékút, főút és autópálya rendbetétele kezdődött meg. Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a munkálatok körülbelül 950 kilométeren már befejeződtek, vagy a következő hetekben zárulnak le. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig közel száz kilométernyi útkorszerűsítés valósul meg az év végéig.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány által nemrégiben létrehozott Magyar falvak program 150 milliárd forintos keretének harmadát a kistelepüléseket érintő mellékúthálózat fejlesztésére fordítják majd. Az útdíjbevételekből mintegy 40 milliárdos összeget 50 milliárd forintra egészíti a kabinet, amely a tervezett beruházások előkészítésére 1,1 milliárd forintot különített el. Szabolcsban 50 kilométeren 19 alsóbbrendű út felújítását tervezik, a munkálatok jövő tavasszal kezdődhetnek el.
(MTI)