Kercsi-incidens: Putyin szerint provokáció történt
Kis incidens (történt) a Fekete-tengeren és hadiállapotot vezettek be. Ezt nyilvánvalóan az elnökválasztás küszöbén tették. Ez abszolút nyilvánvaló tény
– hangsúlyozta Putyin.
Az orosz vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy Porosenko a március végén esedékes választás előtt az ötödik helyen áll az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáján, és esélyes, hogy nem kerül be a megmérettetés második fordulójába. Éppen ezért valamit tenni kell a helyzet kiélezése érdekében, és áthághatatlan akadályokat létrehozni (a jelenlegi államfő) vetélytársai számára, elsősorban az ellenzék köréből.
A Fekete-tengeren történt incidenssel kapcsolatban azt mondta, hogy nyilvánvalóan provokáció, amelyet a hivatalban lévő hatalom, illetve elnök szervezett meg a jövő év márciusi ukrajnai elnökválasztás küszöbén. Az orosz elnök szerint a vasárnapi konfliktus nem volt több határincidensnél. Emlékeztetett rá, hogy Ukrajnának sokkal komolyabb alapja lett volna bevezetni a hadiállapotot például 2014-ben, amikor a Krím az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntött – Moszkvában így nevezik a félsziget elcsatolását -, vagy később, amikor fellángolt a konfliktus Ukrajna délkeleti részén, és a kormányerők tankokat, nehéztüzérséget és légierőt vetettek be.
Akkor lényegében háború volt, és nem vezettek be semmilyen hadiállapotot
– mondta.
Vlagyimir Putyin felidézte, hogy szeptemberben ukrán katonai vízi járművek egy raja áthaladt a Kercsi-szoroson az Azovi-tengerbe. Elmondása szerint akkor maradéktalanul minden megállapodást és az orosz határőrök követeléseit is végrehajtották, a vasárnapi incidens során viszont az ukrán hajók nem válaszoltak a határőrszolgálat kéréseire.
Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy az ukrán fél magatartása ezúttal az előre előkészített provokáció jegyeit viselte magán, amely szerinte ürügyként szolgált a hadiállapot bevezetéséhez. Ennek pedig semmi köze sem volt az Oroszország és Ukrajna közötti viszony rendezésére irányuló kísérletekhez.
Ez a kiélezésre irányuló játék, ez egy országon belüli nem tiszta játék, amelynek célja a politikai ellenfelek elnyomása
– fogalmazott Putyin.
Az elnök szerint az orosz területi vizekre behatoló, és a felszólításokra nem válaszoló ukrán hajóköteléket feltartóztató orosz határőrök katonai kötelességüket teljesítették, országuk területi épségének védelmében. Putyin kiemelte, hogy az ukrán járművek olyan orosz területi vizekre hatoltak be, amelyek a Krím elcsatolása előtt is Oroszországhoz tartoztak. A Kercsi hídhoz közeledő határsértők akkor sem válaszoltak, amikor felajánlották a horgonyvetés és a révkalauz igénybe vételének lehetőségét. Hozzátette, hogy a különleges műveletet az ukrán biztonsági szolgálat munkatársai irányították.
Az orosz vezető arra is kitért, hogy a jelenlegi ukrán vezetés sikeres az oroszellenes hangulat eladásában, amely szerinte az egyetlen exportcikke, és hogy Kijev képes mindent megúszni. Meglátása szerint az ukrán elittel szembeni engedékenység nagyon rövidlátó politika, amely ellazítja azt. Putyin szerint az orosz és az ukrán mindig is baráti és közeli nép marad az országaik viszonyában jelentkező jelenlegi nehézségek ellenére.
Egyúttal kifejezte reményét, hogy a G20-csoport hét végi argentínai csúcstalálkozóján lehetősége lesz találkozni amerikai hivatali partnerével, Donald Trumpal, hogy tárgyaljon vele az Oroszországgal szembeni kereskedelmi korlátozásokról. Donald Trump kedden még arról beszélt, hogy az amerikai nemzetbiztonsági tanács által a kercsi incidensről elkészítendő jelentés fényében dönt a Putyinnal való találkozóról. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország nyitott az Egyesült Államokkal való együttműködésre.
(MTI)