Előrehozott karácsony a bicikliseknek: 150 milliárd jut kerékpárutakra!

Az elkövetkezendő 4 évben 150 milliárd forintot fordítanak a kerékpárutak fejlesztésére - közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz ezt az összeget hatalmasnak nevezte, egyben arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, hogyan költik el a pénzt. Korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adatuk volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve két döntést hoztak. Egyrészt elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, másrészt 19 helyen gépi berendezést telepítettek.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 4275 mérési óra alatt összesen 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel, ami óriási számnak tekinthető. A gépi mérés megkülönbözteti a kerékpárosokat a gyalogosoktól és a haladási irányokat, továbbá az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, és online követhetők.

Magyarországon egy egységes kerékpáros úthálózatot akarnak kidolgozni. Októberben adták át a Tisza-tótól a Hortobágyon át Debrecenig folytatódó 54 kilométeres szakaszt. Az egy nagyobb kerékpáros hálózat, az Eurovelo 14-es európai gerinchálózat része, ami a Bodeni-tótól indul, Szombathelynél éri el Magyarországot, és az Őrségen, Zala megyén át jut el a Balatonig, majd a Budapest, Gödöllő, Hatvan, Eger útvonalon halad tovább Debrecenig. A remények szerint az útvonalon Romániában el lehet majd jutni Székelyföldig, sőt egészen a Fekete-tengerig, ennek az útvonalnak a kiépülése is várható a következő 3-4 évben.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre